Tészta:
30 dkg liszt
10 dkg vaj
1 sütőpor
tejföl, reszelt sajt, só
Sütéshez:
olíva bogyó
bacon
1 db tojás, reszelt sajt
1. A lisztet, sót, sütőport egy edényben összekeverem, majd hozzáadom az olvasztott
vajat (Én nem margarint, hanem étkezési vajat használok, mert az finomabb). Ez
morzsás lesz, annyi tejfölt kell beletenni, hogy normál tészta állagot kapjak.
2. Kinyújtom téglalap alakúra (nem kell túl vékonynak lennie), megkenem tejföllel és
reszelt sajtot szórok rá, majd a hosszabbik oldalánál képzeletben megfelezem és a két
szélét behajtom középre, majd ezt a másik irányból még félbehajtom. Ezt hagyni kell
állni 25 percet.
3. Ezután újra kinyújtom téglalap alakúra és megkenem tejföllel, szórok rá reszelt sajtot,
majd a hosszabbik oldalát most úgy hajtom össze, hogy a felénél tovább behajtom az
egyik oldalt és a másik oldalt a már behajtott oldalra hajtom rá, tehát most három
réteg lesz egymáson. Ezt a másik oldal mentén úgy, mint az előbb, ismét félbehajtom,
majd ismét 25 percet állni hagyom.
4. Újra kinyújtom, és a 2. pont szerint megcsinálok még egyszer mindent. Tehát a
végére háromszor hajtogattam, először duplán, aztán triplán, aztán megint duplán.
Ismét állni hagyom 25 percet.
5. Ezután lehet kinyújtani vékonyra és háromszögeket csinálni belőle. Azokba teszek
bacon-t, teszek bele olíva bogyót és feltekerem, hogy kifli alakú legyen.
6. 200-220 fokos sütőbe teszem őket úgy, hogy egy picit meg lehet olajozni a tepsi alját,
hogy ne ragadjanak le, a tetejüket megkenem tojással és egy pici reszelt sajtot még
teszek rá, hogy szépen ráolvadjon.
7. Arany barnára sütöm és kész!!!
Jó sokáig tart csinálni, de minden pillanatot megér :)
1. A langyos vízben elkeverjük a cukrot, és hozzá adjuk az élesztőt. Így hagyjuk letakarva kb 10-15 percig. 2. Mikor szép habos már, hozzá adjuk a tojást és az átszitált liszte...
Elkészítési idő:Az első körös alapanyagokat keverjük össze, takarjuk le, majd tegyük félre langyos helyre legalább 12 órára. Az sem baj, ha hosszabb ideig nem nézünk felé, én esténként szoktam bek...
Elkészítési idő:Felfuttatjuk cukorral az élesztőt tejben. Majd a hozzávalókat jól átdolgozzuk hogy lágy tésztát kapjuk.Duplájára kelesztjük. Deszkán kisujjnyi vastagra kinyújtjuk, 8-10 cm-es négy...
Elkészítési idő: 1,5