-
Őszinte leszek (úgyis a hitelesség a profilom) ez a finomság úgy született, hogy elrontottam, amit szerettem volna. Nekiálltam a szokásos minipalacsintámnak, de valamiért nagyon szemeztem a cirokliszttel és mivel annyira jó állagot szokott adni a tésztának, a rizsliszt meg pont, hogy nem, ezért gondoltam keverem a kettőt. Tudtam, hogy a cirokliszt nagyon lágyítani fogja a dolgot, de gondoltam, ha nem sikerül szépen megforgatni, ízre akkor is jó lesz. Jól gondoltam.
1,5 ek. cukrot kikevertem 1 kisebb tojással, 3 ek. rizsliszttel és 3 ek. cirokliszttel és egy csapott kiskanál sütőporral. A recept ehhez a mennyiséghez kb. 1 dl tejet írt volna, de a cirokliszt miatt többet is elbírt.
Forró serpenyőben sütöttem - alapvetően nem teszek a minipalacsinta alá olajat, ha teflonos a serpenyő, hát most tök mindegy volt, mert annyira lágy lett a tészta, hogy elkezdtem egy fakanállal felkaparászni, kavargatni... mintha császármorzsát csinálnék, vagy rántottát.
Felszeltem egy barackot, egy kis cukorral és egy pici vízzel (kb. 0,5-1 dl barackméretfüggő) feltettem a tűzhelyre, majd mikor felforrt alatta a kevés víz, akkor egy kis víz-vaníliapuding (kb. 1 kk?) keverékével picit besűrítettem.
Ezt tettem az édes rántottám tetejére. Finom lett! :)
A káposzta külső leveleit leszedjük, négybe vágjuk. Nagy lyukú almareszelőn lereszeljük. Besózzuk, 10 percig állni hagyjuk. Az olajon világos zsemleszínűre pirítjuk a káposztát,...
Elkészítési idő: 1 óra kb. Nehézség: Könnyű
A hozzávalókból pörköltszerű ragut főzünk. A cukkinit lereszeljük, besózzuk, állni hagyjuk. Levét kinyomkodjuk, és a felét egy jénaiba tesszük. Rá egy marék rizs...ragu...egy ma...
Elkészítési idő: 120 perc Nehézség: Közepes
A padlizsánt meghámozzuk, vékony szeletekre vágjuk és olajban mindkét oldalát megsütjük. Egy tálra szedjük és félretesszük. A vöröshagymát kockára vágjuk és kevés olajon addig pirí...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű