50 dkg liszt
7 dkg vaj, vagy margarin
1 csomag szárított élesztő
3 dl tej
4 ek cukor
1 kk só
Töltelék:
2 evőkanál tejföl
3 ek sima kakaópor
2 evőkanál cukor
Ha szárított élesztőt használunk, akkor a lisztet, a szárított élesztőt, a cukrot és a sót keverjük össze, majd adjuk hozzá a tejet és a vajat, vagy margarint megolvasztva. Jól gyúrjuk össze, és dagasszuk. Előfordulhat, hogy a dagasztás közben kell még hozzá egy kevés liszt. A végén egy jó, nem ragacsos tésztát kell, hogy kapjunk. Ha kész, tegyük félre langyos helyre és hagyjuk, hogy a duplájára kelljen ez kb. 1 óra.
Amíg kel a tészta, addig keverjük össze a cukrot a kakaóporral és tegyük félre.
Ha a tészta megkelt akkor, lisztezett deszkán kb.30x45 cm nagyságúra nyújtsuk ki. Kenjük meg 2 ektejföllel, , majd szórjuk meg az előzőleg már összekevert cukrozott kakaóporral. Ezt követően szorosan tekerjük fel, és kb. 1,5-2 cm szeletekre vágjuk fel.
Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral és elfektetve helyezzük bele a csigákat.
A tepsit előmelegített sütőben tesszük és közepes hőfokon (kb 180 fok), kb. 20-25 percig sütjük.
A sütőt 180 fokra melegítjük. A hozzávalókat a felsorolás sorrendjében kikeverjük. A masszát a kivajazott, magas falú formába öntjük, a tepsit párszor a konyhapulthoz ütögetjük, ho...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A hozzávalókat tejföllel jól összegyúrni, kicsit pihentetjük majd deszkán kinyújtani és kiszaggatni Zsírozott, lisztezett tepsire besorolni megkenni tojással és sajttal megszórn...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Az epret pürésítjük. Tejfölt, porcukort, 1 kiskanál citromlevet és a vaníliás cukort jól összekeverjük A tejszínhez hozzáadjuk a 2 csomag habfixálót, és habosítjuk. M...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű