Családireceptkönyv.hu

Karácsony 🎄

Baconos fűszeres csirke dobverő


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


1 kg csirke alsó comb
1 csomag bacon
só ízlés szerint
1 mokkáskanál őrölt bors
1 kávéskanál kakukkfű
1 kávéskanál rozmaring
1 kávéskanál majoranna
olaj

Elkészítés:


1. A csirke combokat alaposan megmossuk, a bőrét lehúzzuk úgy, hogy az alsó porcos részre hajtogatjuk, majd szárazra töröljük.

2. A fűszereket összekeverjük, a csirkéket beolajozzuk, bedörzsöljük sóval, és a fűszerkeverékkel.

3. A befűszerezett combokat betekerjük bacon csíkba (1 comb 1 csík), majd félretesszük kicsit állni.

4. 20-30 perc pihentetés után a csirkecombokat tepsibe helyezzük, leöntjük egy kis olajjal, a tetejét is meghintjük egy kevés fűszerkeverékkel, és kb fél dl vizet öntünk alá.

5. 200 fokos sütőben addig sütjük, míg a bacon szép piros nem lesz, és a hús nem lesz puha.

Miközben sült, elkészítettem hozzá a köretet: házi burgonya chipset.

A burgonyákat alaposan megmossuk, megpucoljuk, majd uborka gyalun chips vastagságúra gyaluljuk.
Forró olajban kisütjük, de úgy, hogy ne lógjanak egymásra, mert akkor összeragadnak!
A megsült chipseket nedvszívó papírra helyezzük (ha az olajban áll, akkor megpuhul), majd megszórjuk paprikás (házi) chips fűszerrel.

A fűszer összetétele:
1 ek. őrölt piros paprika
1 mokkáskanál só
1 mokkáskanál cayenne bors (ha valaki csak épphogy csípősen szereti, akkor kevesebb, de el is hagyható)

Ezen kívül természetesen bármilyen egyéb körettel is tálalható: krumpli püré, hasáb burgonya, vagy akár csak egy sima saláta.

Jó étvágyat kívánok!

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Szárnyas Ételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Mustáros csirkecombok serpenyőben
Mustáros csirkecombok serpenyőben

Először bepácoljuk a csirkecombokat: mindkét oldalukat sózzuk, borsozzuk és megkenjük két evőkanál mustárral, majd félretesszük őket. (Nyilván minél többet áll, annál jobb, de nem...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: Kriszta
Vadas
Vadas

A hússzeleteknek mindkét oldalát kevés olajon átsütöm, majd kiszedem. Megpárolom a visszamaradt olajon az apróra vágott vöröshagymát, az összezúzott fokhagymát, a karikára vágott s...

Elkészítési idő:
Nehézség: Közepes
share
Lusta rizses csirke sütőben
Lusta rizses csirke sütőben

A tejfölt keverjük össze a fűszerekkel, öntsük rá a húsra és tegyük hűtőbe félórára. A megtisztított hagymát vágjuk apróra, a meghámozott répát reszeljük le és kevés olajban dinszt...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Csirkemell muffinformában
Csirkemell muffinformában

4 tojást kikevertem 2 evőkanál liszttel, majd reszeltem bele 20 dkg sajtot. Fűszereztem sóval, borssal, 3 gerezd fokhagymával és petrezselyemzölddel. majd hozzáadtam 2 darab csirk...

Elkészítési idő: 1,5 óra
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk