3 db csirkemell,
1 bögre tej,
6 db közepes nagyságú burgonya,
1 db hagyma,
2 db paradicsom,
2 db tojás,
2-3 gerezd fokhagyma,
150-200 g sajt,
3 evőkanál tejföl vagy majonéz,
olaj a forma kikenéséhez,
só, bors ízlés szerint,
petrezselyemzöld
Vágjuk fel a csirkemellet apró darabokra, öntsük rá a tejet és hagyjuk állni 1-1,5 órát, hogy a csirkemell megpuhuljon, közben készítsük el a formákat alufóliából, ebben lesz a “meglepetés”.
A fóliát hajtsuk össze több rétegbe és helyezzük egy befőttes üveg, vagy joghurtos doboz aljára. Hajtsuk be a széleit minél egyenletesebben és vegyük le a befőttesüvegről. Ha nincs otthon alufóliád akkor elkészítheted sütőformákban is.
Tegyük a fóliából készített formákat tepsibe és kenjük ki a belsejüket olajjal. A burgonyát karikázzuk fel és rakjuk bele a formákba, fűszerezzük sóval, borssal.
A burgonyakarikákra tegyük rá a felszeletelt hagymakarikákat.
Készítsük el a szószt: verjük fel a tojást, adjuk hozzá a majonézt vagy a tejfölt és kavarjuk jól össze, öntsük rá az elkészített szószt a húsra ( kb. 2 kanállal jusson mindegyik adagra). Ha véletlenül kevés a szósz, akkor még készítsünk egy adagot. A szószra tegyük rá a karikára vágott paradicsomot és az apróra vágott fokhagymát.
A tetejére szórjuk rá a reszelt sajtot.180 fokos sütőben süssük 20-30 percet.
Egyben sütöttem tepsiben, nagyon finom
Negyed kilónyi szárnyasmájat - szív nélkül -, a legjobb a pulykamáj, vagy csemege kacsa/libamáj ez nem azonos a tömött liba hófehér, hízott májával) vásárolunk valami megbízható he...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes
Mindezt összekeverni ráönteni a brokkolira és egy Kapcsos tortaformába önteni. Előmelegített sütőben(180°) 30 perc sütés utána kivesszük sajtot reszelni rá és vissza a sütőbe mí...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes
A tésztát sós vízben megfőzzük. Közben a húst felvagdossuk, sózzuk és borsozzuk, hozzáadjuk a rozmaringot majd kevés olajon megpirítjuk. A tésztát leszűrjük és kiolajozott hőálló e...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Könnyű