A kókuszcsókhoz:
2 tojásfehérje
12 dkg porcukor
12 dkg kókuszreszelék
A leveshez:
1 dl narancslé (100%-os)
1 konzerv kókusztej
kb. fél l tej
1 kockázott ananászkonzerv
fél cs tejszínes pudingpor
cukor vagy méz ízlés szerint
csipet fahéj
3-4 szegfűszeg
Először elkészítjük a kókuszcsókot. A tojásfehérjéből kemény habot verünk, hozzáadjuk a cukrot, és addig keverjük, míg a cukor el nem olvad benne.
Ezután beleforgatjuk a kókuszreszeléket.
Sütőpapírral bélelt tepsire két kanállal kis kupacokat teszünk (ki fognak kicsit lapulni, hagyjunk nekik helyet), és a tepsit előmelegített sütőbe toljuk. Pár percig zárt ajtónál sütjük őket, majd résnyire nyitott sütőben szárítjuk a csókokat. Nagyjából 15-20 perc alatt elkészülnek, akkor jó, ha szép rózsaszínes-barnás kérget kapnak, és ha megkocogtatjuk őket, kemények.
Míg a kókuszcsók sül, egy lábasban feltesszük főni a tejet és a kókusztejet a narancslével és a fűszerekkel. A konzerv levét félretesszük.
Hozzáadjuk a leveshez az ananászkockák felét, majd felforraljuk, pár percig főzzük. Ezután botmixerrel pépesítjük benne az ananászdarabokat. Ettől intenzívebb lesz a leves íze.
Visszatesszük főni, hozzáadjuk a maradék ananászkockákat (én szeretem, ha a levesben vannak gyümölcsdarabok, de akár az egészet pürésíthetjük).
Az ananász levével elkeverjük a pudingport, és ha felforrt a leves, hozzáadjuk. Ha túl sűrű, adhatunk még hozzá tejet, míg a kívánt állagot elérjük. Ha nem elég édes, édesíthetjük cukorral vagy mézzel.
Hidegen és melegen is tálalhatjuk, a tányér szélén kínáljuk hozzá a kókuszcsókokat.
sütési hőfok: 200°C
Hideg és különleges gyümölcslevesre vágytam, így született meg egy forró nyári napon ez a leves. Alig vártam, hogy kihűljön, és végre ehessek belőle. Aki szereti az ananászt, mindenképp próbálja ki. Narancslé helyett ananászlével is készülhet, de az most nem volt itthon. Legközelebb azzal fogom kipróbálni. Kicsit savanykás, krémes levest kapunk, és ehhez nagyon passzol a tömény, édes és ropogós kókuszcsók, de akár külön fogásként is megállják a helyüket.
Egy pár epret felkockázunk, majd cukor és egy pici víz hozzáadásával szirupot főzünk belőle. Miután elkészült kihűtjük. A tojások sárgáját 12 dkg cukorral turmixgéppel habosra k...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyűösszekever 1 órát hagyni állni
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűAz almát megtisztítjuk, magházukat kivágjuk, cikkekre szeleteljük és a vízben feltesszük főzni. Hozzáadjuk a cukrot, kardamomot, fahéjat, vaníliát és néhány perc alatt megfőzzük....
Elkészítési idő: 10 perc Nehézség: Könnyű