30 dkg sertéstarja
1 közepes fej vöröshagyma
3 ek mustár
12 dkg szalámi
4 ek napraforgó olaj
5 dkg sajt (reszelt)
só ízlés szerint
bors ízlés szerint (frissen őrölt)
A tarjaszeleteket kiklopfoljuk, majd sózzuk és borsozzuk.
A hagymát vékonyan felkarikázzuk.
A sütőt előmelegítjük 200 fokra (légkeveréssel).
Pár kanálnyi olajon 1-2 perc alatt megpirítjuk a hússzeletek mindkét oldalát.
Alufóliából egy nagy, többrétegű batyut készítünk, az alját picit megolajozzuk, majd ráteszünk egy-egy szelet tarját. Rákenünk 1 ek mustárt, sózzuk, borsozzuk, elrendezünk rajta pár karika hagymát és szalámit, majd rárakunk egy újabb szelet húst, és így haladunk tovább, míg a hozzávalók el nem fogynak.
Az alufóliát légmentesen becsomagoljuk a hús körül, sütőrácsra emeljük, és kb. 1,5 órára betesszük sülni.
Óvatosan kibontjuk a csomagot, peremeit felhajtogatjuk, a húst megszórjuk a reszelt sajttal, és újabb kb. 10 perc alatt rápirítjuk a forró sütőben.
egelőször is a a burgonyát egy nagy lyukú reszelőn reszeljük le, és hagyjuk fél órát pihenni. Majd ha letelt az idő, nyomkodjuk ki a reszelt burgonyából a felesleges vizet, és majd...
Elkészítési idő: 2 óraA húst bepanírozzuk, kókuszzsírral vékonyan kikent tepsibe tesszük, megkenjük joghurttal (tejföllel helyettesíthető) és megszórjuk light sajttal. Légkeverésesen 30-35 perc alatt...
Elkészítési idő:A hússzeleteket sózzuk, borsozzuk, megszórjuk majoránnával, hűtőbe tesszük. Megtisztítjuk a fokhagymát és a vöröshagymát. A zsírt megolvasztjuk. 3-4 kanál forró zsíron megpirítj...
Elkészítési idő: 50 perc