2 kg uborka
50-60 dkg vöröshagyma
A léhez:
6 dl víz
3 dl cukor (ízlés szerint)
2 dl 10 %-os ecet
0,5 dl só
2 teáskanál mustármag
1/2 kávéskanál Na-benzoát
1/2 kávéskanál borkén (én nem tettem bele)
Az uborkát alaposan megmossuk, mindkét végét levágjuk (érdemes megnyalni, nehogy keserű legyen...rossz meglepetés lenne), a hagymát megtisztítjuk.
Reszelőn vagy konyhai robotgéppel szép vékonyra szeleteljük mindkettőt. Alaposan, de óvatosan összekeverjük, elkészítjük a felöntőlevet: a hozzávalókat elkeverjük, (kóstoljuk meg) a vízből egy keveset vegyünk ki és ebben oldjuk fel a Na- benzoátot, majd ezután öntsük a levet a szeletelt keverékre. Nem kell ! felmelegíteni, hidegen kell ráönteni!
Keverjük össze, takarjuk le és hűvös helyen, 24 óráig hagyjuk állni, közben át lehet keverni (én nem kevertem).
Üvegekbe töltjük, lével felöntjük, celofánnal (befőző fóliával) lekötjük, csavaros kupakkal lezárjuk, helyére tesszük a kamrába.
Egyszerűen elkészíthető, finom savanyúság.
Jó munkát kívánok hozzá!
Báles Erzsébet Mohácsi Ferencné · Székesfehérvár
Ugyan ezt telire is elteszem de káposztat paprikát shozzá.árgarépát is szelek
A hosszúkás uborkákat alapvetően frissen, vagy saláták készítésére használjuk. Tárolásra a legzsengébb, tömzsi, erős, fejletlen magvú uborkákat szükséges kiválogatni. Az uborkákat...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA hámozatlan krumplit enyhén sós vízbe tegyük fel főzni (olyan krumplit válaszunk, ami nem fő szét). Kb. 30 perc alatt elkészül, utána csorgassunk rá hideg vizet pár percig, hogy k...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű1. Az uborkákat megmossuk, végüket levágjuk, oldalukat hosszanti irányban bemetsszük. 2. Az üveg aljára 1 cs száras kaprot helyezünk, az uborkákat egymás mellé állítva sorban l...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA megmosott céklát feltesszük főni. Amikor félig megfőtt, leöntjük róla a főzővizet és hideg vizet engedünk rá, így könnyen le tudjuk húzni a héját. Felkarikázzuk vagy káposztagya...
Elkészítési idő: Nehézség: Nehéz