Családireceptkönyv.hu

Karácsony 🎄

Sült csirkemell kuglófsütőben


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


65-70 dkg csirkemell
20 dkg nagyon vékonyra szeletelt bacon szalonna
15 dkg reszelt sajt ( nálam füstölt karaván,mozzarella, trappista,parmezán volt)
1 csokor petrezselyem levél
8-10 szál metélőhagyma
2 csipetnyi csili paprika
2 csipetnyi szárított medvehagyma
4 evőkanál tejföl,
2 evőkanál rozs liszt
2 db nyers tojás
só, bors
pici vaj a forma kikenéséhez,
3 evőkanálnyi zsemlemorzsa

Elkészítés:


Először a csirkemelleket, 2 x 2cm-es darabokra kockázzuk fel, sózzuk, borsozzuk ízlés szerint és hagyjuk állni egy kicsit, amíg elkészülünk a többi alkotórésszel is.
Egy masszát készítünk 3 evőkanál tejfölből, a tojásokból, lisztből, apróra darabolt petrezselyemből,csiliből, apróra vágott metélőhagymából, reszelt sajtból (ebből hagyjunk meg egy keveset a tetejére is). Jól összedolgozzuk, sózzuk, borsozzuk.
Az őzgerincformát kivajazzuk, megszórjuk a panírmorzsával és kibéleljük a bacon szalonna csíkokkal úgy, hogy a szélei a formán kívül lógjanak.
A húst összeforgatjuk a masszával és a formába kanalazzuk. Ha megtelt, a lelógó szalonnát hajtsuk rá, illetve ha nem éri be, akkor a tetejére is tegyünk szalonna csíkot.
Kenjük meg 1 evőkanál tejföllel, szórjuk meg reszelt sajttal és előmelegített sütőben, 170 fokon süssük kb. 40 percig készre. Alufóliával fedjük be amikor a sajt kezd megpirulni.
Amikor megsült, a formából fordítsuk ki egy tepsire és tegyük vissza a sütőbe pár percre, amíg a szalonna is kap egy kis színt.
Legalább egy félórát hagyjuk hűlni, hogy szépen tudjuk szeletelni.

Sült csirkemell kuglófsütőben

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Szárnyas Ételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Thai, kókusztejes csirkeragu
Thai, kókusztejes csirkeragu

Elkészítési idő: 30perc
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Fűszeres csirke
Fűszeres csirke

Osszeforgatjuk Egy ejszakara hutobe tesszuk,majd zsiron, en( sertes zsiron) kisutjuk Isteni puha lett, es az ize is nagyon jo :) ,A zellert csikozzuk megparoljuk vizgoz felett vag...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Csirkemell szeletek mustáros palacsinta köntösben
Csirkemell szeletek mustáros palacsinta köntösben

A csirkemelleket szeletekre vágjuk, kicsit kiklopfoljuk, sózzuk. A 20 dkg lisztből, ásványvízből és a tojásokból csipet sóval, mustárral, fehér borssal sűrű palacsintatésztát kever...

Elkészítési idő: 1 óra
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: Kriszta
Szaftos csirkecomb parmezános szósszal
Szaftos csirkecomb parmezános szósszal

Melegítse elő a sütőt 200°C ra . Egy tálban keverj össze zsemlemorzsát, parmezán sajtot, fokhagymaport, sót és borsot. Mártsunk meg minden csirke combot cézáröntetbe, majd alapo...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk