Házi sajt: Hozzávalók:
1 liter zsíros tej (házi, vagy 3,5 %-os)
50 dkg túró
1 teáskanál só
fél teáskanál szódabikarbóna
60 g vaj
pici fehérbors
1-2 gerezd fokhagyma, vagy darált paprika
(zöldfűszerek ízlés szerint, snidling, petrezselyem, kapor)
A túrót botmixerrel kicsit krémesítettem, fokozatosan hozzáadtam a tejet. Felforraltam és kicsit vártam, míg kicsapódik a fehérje és elválik a savó.
Egy nagyobb tálra szűrőkanalat tettem, és kibéleltem egy sűrű szövésű gézkendővel. Leszűrtem a savót, kicsit hagytam kicsepegni és a töretet visszatettem a lábasba. Hozzáadtam a sót, a szódabikarbónát, a zúzott fokhagymát, és a vajat. Kis lángon néhány percig főztem, míg egynemű, nyúlós masszát nem kaptam, ami elvált az edény falától. Beletettem a fűszereket, és egy jénai tálkába kanállal belenyomkodtam úgy, hogy a felülete sima legyen. Hűvös helyre tettem kihűlni, majd kiborítottam az edényből. Pár órát hagytam szobahőmérsékleten szikkadni, majd hűtőszekrénybe tettem.
Ebből körülbelül 600 g sajtom lett.
A bagettet kb. 1 cm-es szeletekre vágjuk és a sütőben megpirítjuk. A paradicsomokat, a fokhagymát és a bazsalikomot külön-külön apróra vágjuk, majd összekeverjük és sóval, borssal...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűKaptam egy tyúkot és egy adag zúzát, szívet. Feldaraboltam az öreglányt, a belsőséggel együtt beledobtam kuktába és három órán keresztül főztem, amíg teljesen puha nem lett, levált...
Elkészítési idő: Nehézség: KözepesAz oxálsav veszélyei Az, hogy az oxálsav megnehezíti a spenótban lévő vas felszívódását, csak az egyetlen hátránya: ez nemcsak a vasat, hanem a kalciumot is megköti, amiért túlz...
Elkészítési idő: Nehézség: NehézFür den cremigen Kartoffelauflauf mit Schinken zuerst das Backrohr auf 200 Grad vorheizen und eine Auflaufform mit Butter einfetten. Die Kartoffeln schälen und in schmale Scheiben...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű