Hozzávalók 38 x 25 cm-es tepsihez
a tésztához:
5 tojás
15 dkg cukor
12 dkg liszt
3 dkg kakaópor
2 kávéskanál sütőpor
5 evőkanál olaj
5 evőkanál víz
a krémhez:
2 csomag főzős vaníliás pudingpor
6 dl tej
6 evőkanál cukor
20 dkg puha vaj
a tetejére:
80-90 dkg magozott meggy
2 tasak Alsa piros gyümölcskocsonyapor (200 g)
Robotgéppel habosra verjük az egész tojásokat a cukorral legalább 10 percen át. Ezután az edény oldalán belecsorgatjuk az olajat és a vizet is. Kézi habverővel óvatosan beleforgatjuk a kakaós, sütőporos lisztet, majd a tepsibe töltjük a tésztát. 180 fokra előmelegített sütőben, alsó-felső sütésmódban 12-15 perc alatt megsütjük, utána hagyjuk kihűlni.
A krémhez 6 dl tejjel és a cukorral megfőzzük a pudingot a csomagoláson lévő leírás szerint, és időnként megkeverve kihűtjük.
Habosra verjük a vajat, majd kanalanként hozzáadjuk a pudingot. A krémet a kihűlt tésztára kenjük, és az egészet hűtőbe tesszük.
A gyümölcszselét elkészítjük a tasakon lévő utasítás szerint, majd langyosra hűtjük. A tésztát kirakjuk a meggyel, és óvatosan rámerjük a zselét. A süteményt visszatesszük a hűtőbe legalább 4-5 órára. Tálalás előtt vízbe mártott késsel kockákra vágjuk.
A sütőt melegítsük elő 180 fokra. A cukrot a tojásokkal habosra keverjük.(nem választjuk szét a sárgáját és a fehérjét). Belecsurgatjuk a vizet és az olajat, majd óvatosan belef...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA tésztához a lisztet tálba szitálom, hozzáadom a mandulát, a cukrot, a sót és a fahéjat, majd nagylyukú reszelőn belereszelem a hideg vajat. Összemorzsolom, hozzáadom a rummal kis...
Elkészítési idő: 60 perc Nehézség: KözepesElőre elkészítjük a tölteléket. A mákhoz vagy a dióhoz hozzáadjuk a cukrot és a vaníliás cukrot, összekeverjük pici tejjel, és ezzel az összeállítással már is meg lehet tölteni (én...
Elkészítési idő: Nehézség: NehézÖsszekeverjük a hozzávalókat, ha a massza túl híg keverünk még hozzá kekszet. Diónyi golyókat formálunk csokiba belemártjuk.
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű