2 vöröshagyma (20-25 dkg),
4 evőkanál olaj,
1 csapott kiskanál só, fél mokkáskanál őrölt fekete bors, fél kiskanál majoránna,
50 dkg csirkemáj (szív nélkül),
1 csapott kiskanál jóféle pirospaprika,
1 doboz (310 gramm) Bonduelle Borlotti tarkabab
A hagymát megtisztítjuk, félfőre azaz félkarikákra vágjuk, és egy széles serpenyőben a megforrósított olajon 6-7 perc alatt megfonnyasztjuk. Félidőben megsózzuk – ez segít, hogy a hagyma hamar megpuhuljon, és remekül ízesíti majd a májat is -, a borssal és a majoránnával fűszerezzük.
2. Közben a májat nagyobb kockákra (egy májat kb. 3 darabra) vágjuk. A hagymára rakjuk, nagy lángon, keverve-rázogatva kb. 5 percig pirítjuk. Ekkor a pirospaprikával meghintjük, elkeverjük.
3. A babot levével együtt ráöntjük, sőt, kb. fél deci vízzel kiöblítjük a konzervdobozt is, és a babos májhoz öntjük, hadd legyen jó szaftos. Éppen csak egyet forralunk rajta, megkóstoljuk, ha kell utánasózuk, fűszerezzük. Ez amolyan egytálételnek beillő fogás, de kiegészítésképpen kínálhatunk hozzá puha kenyeret is.
Egy tálba üsd bele a tojásokat, sózd őket ízlés szerint, és verd fel őket egy villával – eddig mintha csak magyaros rántottát készítenél. Vágd fel apró kockákra a hideg vajat, és...
Elkészítési idő: Nehézség: KözepesA brokkolit megmossuk, rózsira szedjük és enyhén sós vízben 4-5 percig főzzük, majd leszűrjük. Az apróra vágott vöröshagymát kevés olajon megdinszteljük, hozzáadjuk a csíkokra vág...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA kalácsszeletek mindkét oldalát a vaníliás cukorral ízesített tejbe mártjuk pár pillanatra, majd a felvert tojásba, és olajban megsütjük. Porcukorral megszórva, esetleg baracklekv...
Elkészítési idő: 15 min Nehézség: KönnyűMelegítsük elő a sütőt 190 fokra. A tepsiben oszlassuk el az olajat. Egy közepes tálban verjük fel habverővel a tojásfehérjét, az egész tojásokat és a tejet. Adjuk hozzá a mustárt,...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű