Hozzávalók:
kb. 1,6 literhez:
75 dkg zsenge vajbab tisztítva, darabolva
2-3 babérlevél
kb. 3 púpozott evőkanál liszt (attól függ, ki milyen sűrűn szereti)
3-4 evőkanál Vénusz olaj
1 mokkáskanál őrölt pirospaprika
2-3 gerezd fokhagyma finomra aprítva
2-3 dl tejföl
kevés ecet
kevés cukor
A zöldbabot felteszem főni annyi vízben, amennyi éppen ellepi, sóval, babérral puhára főzöm.
Közben a lisztből a zsiradékkal zsemleszínű rántást készítek, benne rövid ideig megdinsztelem a fokhagymát. A tűzről félrehúzom, megszórom pirospaprikával, átkeverem, és azonnal hozzá is adom a tejfölt, a rántást azzal kikeverem, és még kb. 2 dl hideg vizet fokozatosan keverek hozzá, hogy folyékony állagú legyen (nem lesz csomós!). Az így kevert rántást a forrásban lévő főzelékhez adom, az újra forrásig kevergetem.
Takarékra állítom és pár percig lassan együtt főzöm, közben utána sózom, kevés ecettel, cukorral ízesítem és a végén.
Én kihűlt állapotban izésítek, ha túl sűrű akkor még tejfölt teszek hozzá... Mi a pirospaprikásat nem szeretjük így azt kihagyom :)
A vékonyra gyalult, vagy szeletelt káposztát odatesszük főni a sűrített paradicsommal, egy kis vízzel, a fűszerekkel és egy egész hagymát is beleteszünk, hogy kicsit átvegye az ízé...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
1. 2 doboznyi konzervborsót ( a kisebb fajta doboz) leszűrűnk. 2. Egy lábosban kevés olajat melegítünk, majd ráborítjuk a borsót. Átforgatjuk, csak annyi időre, hogy átfényesedj...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
1 nagy fej vöröshagymát, és egy kisebb fej káposztát (kb 1 kg) felcsíkozok, majd az egészet felteszem fedő alatt főni annyi vízben, ami éppen ellepi. Kb fél óra, míg megpuhul. Ekko...
Elkészítési idő: 40 perc Nehézség: Könnyű