• 15 dkg étcsokoládé (Fontos!! Jó minőségű étcsoki, én Bocit használok!
Különben nagy az esély, hogy nem sikerül, szétfolyik vagy nem terül eléggé!)
• 12 dkg liszt
• 3 dkg kakaó
• 1 teáskanál sütőpor
• csipet só
• 8 dkg vaj
• 15 dkg cukor
• 1 db tojás
• 2 evőkanál tej
A forgatáshoz:
• 5 dkg cukor
• 5 dkg porcukor
A csokoládét vízgőz fölött felolvasztjuk, majd visszahűtjük.
A lisztet, kakaót, sütőport és a csipet sót összekeverjük.
A vajat a cukrokkal habosra keverjük, utána jöhet hozzá az egész tojást.
Amikor a massza egyenletessé válik, hozzákeverjük az olvasztott csokoládét.
Végül hozzákeverjük a lisztes keveréket és a tejet. Ne ijedjünk meg, a tészta lágy lesz.
Folpack-ba csomagoljuk és 2 órára (de akár egy éjszakára) hűtőbe tesszük.
Hűtőből kivéve 24 részre osztjuk (kb. 24 g egy golyó). Gömböket formálunk belőlük.
Először a kristálycukorba, majd jó alaposan porcukorba forgatjuk a golyókat.
Sütőpapíros lemezre rakosgatjuk, végül 175 fokos sütőben 12-15 perc alatt megsütjük.
A sütés során ilyen szépen kirepedeznek. Tartsuk be a sütési időt, különben kiszáradnak!
Nem baj, ha a sütés befejeztével, még igencsak lágynak érezzük, ahogy hűl szép lassan megszilárdul, kívül roppanós, belül lágy krémes lesz. Dobozba elvileg 1 hétig eláll, bár nálunk nem ért meg egyszer sem 2 napnál többet!
A narancslevet egy nagyobb tálban összekeverjük a tejszínnel és tetszőleges édesítőszerrel (méz, cukor), ízlés szerint édesítjük. Hozzáadjuk a felkockázott gyümölcsöket, és jól be...
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: KönnyűA háztartási kekszet a rumos tejben beáztatjuk. A tejfölt kikeverjük a porcukorral, hozzáadjuk a lap zselatint, amit előzőleg a rajta levő utasítások szerint elkészítettünk. Hűtőbe...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA gyümölcsöt hideg vízben feltenni bele a citromhéjat a szegfűszeget a cukrot és a sót. Ha felforrt a teszínes habarásban 3-4dl forró levest elkeverni majd az egészet hozzáadni a...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűAz epret alaposan megmossuk és összeturmixoljuk a tejjel és a tejszínnel, majd átszűrjük. Hozzáadjuk a citrom reszelt héját, pár csepp citromlevelet és a vanília rúd kikapa...
Elkészítési idő: 20 perc Nehézség: Könnyű