4 tojás
200 g cukor (tehetünk hozzá vaníliát is, de nélküle is nagyon jó)
2 ek kakaó
100 g étcsoki
rum ízlés szerint
200 g vaj (nem margarin)
4 tojásos krém kb. 20 cm laphoz
5 tojásos krém kb. 22 cm laphoz
8 tojásos krém kb. 25-26 cm laphoz
10 tojásos krém kb.28 cm laphoz
12 tojásos krém kb 30 cm laphoz
Olyan keverőtálat választunk amit tehetünk gőz fölé is. Választunk mellé egy edényt, amibe pont belefér, ebbe 2-3 ujjnyi vizet teszünk, forrni tesszük.
Előkészítjük az ízesítőket, a csokit apróra vágjuk, a kakaót kimérjük. A rumot is készítsük a kezünkhöz, ez lemaradt a képről.
A keverőtálba kimérjük a cukort és rátörjük a tojást..
Mixerrel felhabosítjuk.
A már forró gőz fölé tesszük, és addig kevergetjük, míg belenyúlva kellemetlenül forrónak nem érezzük a habot. (Ez, ha már forr a víz, olyan 5 perc főzést jelent 6 tojásos krém esetén.)
A forró krémre szitáljuk a kakaót, beleöntjük a csokit is, majd jól elkeverjük benne. Ekkor még jó lágy, de nem kell megijedni, krém lesz belőle :)
Szobahőre hűtjük, majd 3-4 órára hűtőbe tesszük, hogy jól lehűljön. A nagyon lágy vajat rátesszük a hideg alapra, majd együtt jól kihabosítjuk.
Régebb a szobahőre hűlt alaphoz adtam a lágy vajat, utána többször lehűtöttem, hogy kihabosodjon. Ha kellően lehűtjük az alapot akkor kb. 2 perc a lágy vajjal együtt, és nagyon habos, jó tartású krémet kapunk.Tehát érdemes megvárni, hogy jól lehűljön.
Ugyanezen az elven, tehát a tojás cukor felhabosítása, majd hőkezelése, lehet készíteni más krémeket is:
pl. a fatörzs grillázsos krémjét, vagy a királyfi vaníliás krémjét, de lehet kakaó helyett instant kávét tenni bele. Egy biztos , legfinomabb krémek azok, amibe tojás is kerül, ezzel a módszerrel pedig nem csak az íze lesz jó, hanem az állaga is kiváló,habos, könnyű szerkezetű.
Nagy előnye ennek a krémnek a tortadíszítésben, hogy nem csak nagyon finom krém, hanem közvetlenül tehető fondant alá is, mert nem oldja a burkolatot. Pozitívuma még hogy, egy edény összepiszkításával megvan a krém, fölösleges külön habosítani a vajat hozzá.
4 tojásra számolva írom le a receptet, s majd leírom azt is, hogy hány cm átmérőjű tortához mennyi krémet készítsünk. .
Tészta: A hozzávalókat kemény tésztává dolgozzuk össze, majd a felét a zsírozott tepsi aljába reszeljük nagy lukú reszelőn. Töltelék: A tojás fehérjét felverem habnak 15 dkg p...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűTészta elkészítés: Habosra keverjük a 30 dkg porcukrot, 1 dl kávét, és a 4 tojás sárgáját, majd hozzáadunk 20 dkg lisztet, 10 dkg diót, fél csomag sütőport és a 4 tojás fehérjéből...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű1. Előbb keverjük össze külön keverőtálban a folyékony hozzávalókat: olvasztott vaj/kókuszzsír, víz, tojás, édesítő/sztevia. 2. Egy másik tálban keverjük össze a liszteket a szóda...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű