4 db tojás
1 dl dashi
2 ek szójaszósz
1 evőkanál étkezési keményítő (vagy katakuriko)
1 teáskanál cukor
só ízlés szerint
2 ek napraforgó olaj
1.A tojásokat felverjük, majd a többi hozzávalót is hozzákeverjük.
2.Egy serpenyőbe kis olajat öntünk, majd egy papírtörlő segítségével felitatjuk. (A papírt ne dobjuk el, mert szükségünk lesz rá.)
3.A forró serpenyőbe egy vékony réteg tojást öntünk, majd amikor már félig megsült, egy sütőlapát (vagy pálcikák) segítségével szorosan feltekerjük, és a serpenyő hozzánk közelebbi oldalához húzzuk.
4.A serpenyő alját áttöröljük az olajos papírral, majd újabb réteg tojást öntünk a serpenyőbe.
5.Amikor ez is félig átsült, újra az előző módon feltekerjük, így egyre vastagabb, réteges omlettet kapunk.
6.Addig folytatjuk, míg kitart az alapanyag.
7.A végén átcsúsztatjuk egy tálra, megvárjuk amíg kicsit kihűl, majd kb. 2 cm vastag szeletekre vágjuk.
Hidegen vagy langyosan is fogyasztható.
A tamagoyaki (vagy dashimaki), vagyis japán omlett tipikus alkotóeleme egy igazi „obento”-nak, azaz egy több fogásból összeállított japán ebédnek, amit a szerencsések ebédre visznek magukkal munkába/utazásra/kirándulásra. Eredetileg szögletes formában készül (makiyakinabe), de mi nyugodtan használhatjuk a jól bevált, kerek serpenyőnket is.
A kuszkuszt elkészítem. Egy tálban felöltöm a kuszkuszt azonos mennyiségű forró vízzel, majd lefedem. Gyorsan elkészül. A csirkemellet felszeleteljük kis darabokra, majd fűszere...
Elkészítési idő: 15 perc Nehézség: Könnyű
A marhahúst ledaráljuk, majd a felforrósított olajon lepirítjuk. Fokhagymával és a chilipaprikával fűszerezzük. Hozzáadjuk a babot, a kukoricát és a paradicsomot, majd tovább pirít...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Egy evőkanál zsírban felforrósítjuk a rizst, majd hozzáöntünk 2 dl. forrásban lévő vizet. Fedő alatt lassú tűzön pároljuk puhára. Mikor a víz felét felszívta, rátesszük a kiolvasz...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű