45 dkg kenyérliszt (BL 80)
5 dkg Graham-liszt
3 dl langyos víz
3 dkg friss élesztő
1 kávéskanál cukor
2 kávéskanál só
2 evőkanál olaj
1 dl langyos, cukros tejben fölfuttatjuk az élesztőt, hozzátesszük a kimért liszthez. A többi hozzávalóval együtt robotgéppel puha tésztát dagasztunk, majd hagyjuk, hogy letakarva duplájára keljen.
Kicsit átgyúrjuk, 8 részre osztjuk, majd mindegyikből kerek gombócot formázunk, és 10 percre letakarjuk őket. A gombócokat 2-3 mm vékonyra kinyújtjuk, majd azokat még 30 percig konyharuha alatt kelesztjük.
Forró - 220 fokos légkeveréses - sütőben, a rácson (nekem 3 fért el rajta egyszerre) 6-7 perc alatt világos barnára sütjük.
Szóval pita!:) mondom, ha követi valaki a leírtakat, szerintem nem lehet elrontani, nekem nyolcból nyolc tökéletesre sikerült. Pedig a kelesztési időkből kicsit lecsíptem - ide azért a normál időket írom -, mert szokás szerint kicsit sietni kellett vele, de így is szépen felfújódtak. A lisztet szokásom szerint kevertem, de az csak jót szokott tenni a kelt tésztáknak.
A margarint olvasztva teszem bele. A kiflik tetejét vízzel kenem le, majd a sajtot teszem rá. Általában 10 g sajt 1 kiflibe.
Elkészítési idő: 2,5 óraA szilárd hozzávalókat egy tálban összekeverjük, majd mehet hozzá a víz, amit annyira elkeverünk, hogy a lisztes keverék egyenletesen nedves legyen. A tészta galuska állagú lesz....
Elkészítési idő:A hozzávalókat összegyúrjuk, és hűtőben 1 órát pihentetjük. A tésztát kinyújtjuk, a ravioli kiszúróval szaggatjuk. A kekszet előmelegített sütőben 10-15 perc alatt világosra sütjük...
Elkészítési idő:A szitált lisztbe beleütjük a tojásokat, beletesszük a tejfölt, a citrom héját ás a 4 deka cukrot s jó kemény tésztát gyúrunk. Lisztezéssel éppen úgy elnyújtjuk jó vékonyra, mint a...
Elkészítési idő: