kb. 1 kg-os megtisztított csuka
só
6 gerezds fokhagyma
2 kávéskanál fehérbors
paprikás liszt (panírozáshoz)
20 dkg füstölt szalonna
50 dkg brokkoli
olaj
A fokhagymamártáshoz:
1 evőkanál olaj
2 evőkanál liszt
2 gerezd fokhagyma
1,5 dl húsleves
só
1 dl tejszín
Elkészítés: A csukát megtisztítjuk, bevagdaljuk, besózzuk, a zúzott fokhagymát összekeverjük a fehérborssal, majd ezzel kívül-belül bekenjük a halat, és 1-2 órára hidegen állni hagyjuk.
Közben megtisztítjuk a brokkolit, rózsákra szedjük, sós vízben puhára főzzük. Főzés után lecsepegtetjük, félretesszük.
Elkészítjük a fokhagymamártást is. Rántást készítünk, melyet zúzott fokhagymával dúsítunk, enyhén megpirítjuk, majd húslevessel felöntjük, összeforraljuk. Forrás közben (lassú tűzön) hozzáadjuk a tejszínes habarást.
A paprikás lisztben megforgatott csuka hasába vékonyra szelt füstölt szalonnát teszünk, az előmelegített sütőből kivesszük a tepsit a felforrósított olajjal, és az egész csukát óvatosan
beletesszük. A maradék szalonnaszeletekkel beborítjuk a halat,
s kb. 20 percig sütjük. Közben egyszer megfordítjuk, meglocsoljuk.
Tálaláskor az egész csukát óvatosan, hogy ne törjön, kivesszük a tepsiből, tálra helyezzük. Köré rakjuk a brokkolirózsákat, a vele sült szalonnaszeleteket, s rá- vagy melléöntjük a fokhagymamártást.
A tengeri halat hagyd kiolvadni és vágd csíkokra. A rizst mosd meg és sós vízben tedd fel főni. A fűszereket készítsd össze egy kis pohárban, a vöröshagymát vágd apróra, a fokhagy...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA halfejeket a negyedekbe vágott vöröshagymával, borssal és babérlevéllel kb. 1,6-1,8 L vízben feltesszük főni. Kb. egy óra múlva átszűrjük a levest. A tiszta hal alap lébe elsőnek...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA tőkehalfilét mossuk, sózzuk (nem sokat) és borsozzuk. Megszórjuk egy kis kakukkfűvel. Fogunk egy alufóliát, és fél evőkanál olajat csepegtetünk rá, amire ráfektetjük a halat, ma...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA halat felszeleteljük, ízlés szerint sózzuk, majd bepanírozzuk és zsírban vagy olajban a szokásos módon megsütjük. Kb. 1 liter vízből (attól függően, hogy milyen mennyiségű halat...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű