a piskótához:
12 dkg kókuszreszelék
6 gramm konjac liszt
6 tojás
6-8 dkg eritrit
6 evőkanál víz
a krémhez:
40 dkg Totu
1,5 dl víz
1 dkg zselatin
8-10 dkg eritrit
2 kezeletlen citrom reszelt héja és kifacsart leve
1 vaníliarúd kikapart magjai
továbbá:
15 eper
A kókuszreszeléket kávé darálóban, vagy késes aprítóban finomabb szemcséjűre őröljuk. Összekeverjük a konjac liszttel. A tojásokat kettéválasztjuk. A sárgáját a vízzel kihabosítjuk. A fehérjéből az eritrittel tejfölnél kicsit sűrűbb habot verünk. A verést folytatva hozzáadjuk a vizes tojássárgáját, végül habverővel óvatosan hozzáforgatjuk a kókuszos keveréket (azért habverővel, mert így a kókusz és a konjac nem tud csomós maradni). 25 x 25 centis sütőpapírral bélelt formába töltve, 175 fokos sütőben 25-30 percig sütjük. Kihűtjük. Két lapba vágjuk. Az egyik lapot visszatesszük a formába. Rárakosgatjuk a félbevágott epreket. Ráöntjük a krémet, amivel csupán annyi a dolgunk, hogy a zselatint kis lángon feloldjuk a vízben, majd a többi hozzávalóval együtt összeturmixoljuk. Erre kerül a második lapp. Annyi időre, amíg a krém megszilárdul hűtőszekrénybe tesszük dermedni. Végül 16 részre vágva kínáljuk. Díszítésként porrá őrölt eritrittel is megszórhatjuk.
Kemény cukormentes barack vagy körte befőttel is jó. Egyébként most 3 napos a süti és se a krém se a tészta nem színeződött el.
A sütőt előmelegítjük 200C-ra. Lábasba tesszük a vizet, tejet, vajat, a sót és a cukrot. Közepes lángon felforraljuk. Amikor forr, hozzáadjuk a lisztet. Fakanállal folyamatosan kev...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes
♥ A tészta hozzávalóibóll jól nyújtható tésztát készítünk, majd amíg a hab elkészül, hűtőbe tesszük.Kivéve a hűtőből, 2 részre osztjuk, egyenként tepsi nagyságúra kisodorjuk, a lap...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes
A tejszínt nagyon kemény habbá verjük. Rákenjük a vaníliás krémre. A tetejét reszelt csokoládéval is megszórhatjuk.
Elkészítési idő: 40 perc Nehézség: Nehéz