3 tojásból kakaós piskótát sütöttem, mivel szép magas lett így lapjában kettévágtam.
3 tojásból kakaós piskótát sütöttem, mivel szép magas lett így lapjában kettévágtam.
1 tejszínízű pudingot megfőztem /vaníliás is jó/ 5 kanál cukorral 3 dl tejben, 1,5 dl tejben 1 zacskó /2 dkg/ zselatint elkevertem és forrásig melegítettem, míg ezek hűltek, addig a krémbe szánt gyümölcsöket apróra vágtam, de összelehet turmixolni is, felvertem a 4 dl tejszínhabot /hullalát/, a fél kg túrót pépesítettem, pár kanál porcukorral, 2 vaníliás cukorral, majd 1 citrom héját belereszeltem, a levét rányomtam, majd a kihűlt pudinggal jó simára kevertem, hozzákevertem a zselatint, majd az egészet összedolgoztam a tejszínhabbal, és a gyümölcsöket is belekevertem! Kóstolni, ha kell még ízesíteni cukorral, vagy citrommal, ha a gyümölcsöt összeturmixolod, akkor azt még a túróhoz kell hozzákeverni az elején.
A tortaformába vágtam tiszta sütőpapírt, és belehelyeztem
az egyik piskótalapot, erre ráöntöttem a krémet, elsimítottam, majd ráfektettem a másik piskótalapot, lenyomkodtam és hűtőbe raktam /pár óra kell míg megdermed annyira, hogy szeletelhető legyen/.
Amikor már megdermedt a krém, olvasztott csokoládét öntöttem rá! / 5dkg gőz felett felolvasztott csokihoz, 1 kanál étolajat öntünk/, és megpakoltam TISZTÁRA MOSOTT, /a kacsokra különösen ügyelve/, és leszárított gyümölcsökkel!
A kacsokat nem kell megenni!!!!
1. A hagyományos módszer szerint a vaníliarudat felhasítjuk, és késheggyel kikapargatjuk a belsejéből a finom pépet (A). A lisztet deszkára/munkalapra szitáljuk. A fagyos zsiradéko...
Elkészítési idő: 25 perc Nehézség: Könnyű
1. A tésztához valókat összegyúrjuk, 3 részre osztjuk, téglalap alakúra nyújtjuk, és tepsi hátlapján megsütjük. 2. A krémhez a tejet a vaníliás cukrokkal és a 6 evőkanál lisztt...
Elkészítési idő: Nehézség: Nehéz
A sütőt melegítsük elő 180 fokra! Egy 12-es muffinformát béleljünk ki kis papírformákkal! Egy közepes tálban keverjük össze a lisztet, a sütőport és a sót! Elektromos habverővel ve...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű