20 dkg újkrumpli (apró szemű, személyenként)
4 dkg vaj
só ízlés szerint
0.5 dl víz
A csípős olajhoz személyenként számítva:
2 ek olívaolaj
1 teáskanál csípős paprikakrém (csapott)
1 gerezd fokhagyma (zúzott)
só ízlés szerint
fekete bors ízlés szerint (frissen őrölt )
1 kk fűszerpaprika (őrölt)
Az újburgonyákat alaposan megmossuk, és héjastól kevés vízzel, vajjal, sóval feltesszük, és lefedve pároljuk.
Közben az elpárolgó vizet pótoljuk, addig, míg meg nem puhul az újburgonya. A végén hagyjuk, hogy kicsit a vajon süljön.
Kivesszük egy lapos tálra a sült burgonyákat, és a nagyságuktól függően félbe vagy négybe vágjuk.
A fűszeres olajhoz valókat az őrölt paprika kivételével összekeverjük, és a burgonya párolásából, illetve sütéséből visszamaradt vajhoz adjuk. Felforrósítjuk, és hozzákeverjük az őrölt pirospaprikát, illetve rögtön belekeverjük a felkockázott burgonyát.
Addig sütjük, míg meg nem pirulnak az újburgonyák.
A krumplit meghámozzuk, majd kb. fél centis szeletekre vágjuk. Ezután 5 percig sós vízben főzzük. Egy hőálló tálat kivajazunk, és belerakjuk a víztől lecsepegtetett krumplit, m...
Elkészítési idő: 30 Nehézség: KönnyűA meghámozott, kockára vágott krumplit enyhén sózott vízben felrakom főni. Éppen annyi vízben főzöm, hogy ellepje. A kacsazsírt egy serpenyőben felmelegítem, és megpirítom benne a...
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: KönnyűA karfiolt lereszelem, sózom, hagyom állni amíg levet ereszt. Alaposan kinyomkodom belőle a vizet. Hozzáadok 4 tojássárgáját, őrölt szerecsendiót, zabpehelylisztet, aprított petre...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: KönnyűA bulgurt mossuk át alaposan. Tegyük egy lábasba, öntsük fel kétszeres mennyiségű vízzel, sózzuk meg. Várjuk meg, amíg felforr, majd főzzük 5 percig. Ekkor vegyük le a tűzhelyről,...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű