menu

Családireceptkönyv.hu

Macaron tejcsokis krémmel


Írta:

Nehézség: Nehéz
print

Hozzávalók:


♥ MACARON
110 g mandula
200 g porcukor
90 g szobahőmérsékletű tojásfehérje (amint én előtte 4-5 napig pihentettem a hűtőben)
30 g kristálycukor
6 csepp citromlé
10 g kakaó
♥ TÖLTELÉK:
100 g tejcsoki
0,5 dl habtejszín
5 g vaj

Elkészítés:


Előre készítsünk elő minden hozzávalót, illetve a tepsit is.
A mandulát daráljuk le, aztán keverjük össze a porcukorral és a kakaóval, majd 4-5 kanalanként daráljuk le együtt újra.
Szitáljuk át, és ha maradtak nagyobb darabok, akkor ismét tegyük vissza a darálóba.
A tojásfehérjét egy fém tálban kezdjük el pár csepp citromlével verni, majd ha elkezdett habosodni, adjuk hozzá a kristálycukrot, és verjük pontosan addig, míg felfele fordítva nem akar kicsúszni a tálból.
Ha elkészült a hab, adjuk hozzá a mandulás keveréket, és egy falapát segítségével, 4-5 gyors mozdulattal keverjük össze. (Nem baj, ha még most nem homogén.)
Majd óvatosan kívülről befelé forgassuk össze, míg a lapátról lassan, lávaszerűen nem folyik. Ezt sűrűn kell ellenőrizgetni. Ha szakaszosan folyik, akkor még kell rajta párat kavarni, de vigyázzunk, nehogy túlkavarjuk, mert akkor nem fog jól sikerülni.
Ha elértük a kívánt állagot, akkor töltsük habzsákba, vagy nyomóba (én a nyomót ajánlom, amit a non-plus videóban használok, mert azzal sokkal szebb köröket tudtam nyomni), és az előre megrajzolt kör közepére helyezzük, majd ott kezdjük el nyomni. Nem kell mozgatni, csak egy helyben tartani. 1-2 mm-t fog terülni, így nem kell teljesen a körig nyomni. Ha jól dolgoztunk, akkor mire a tepsit telenyomtuk, akkor szépen el fognak terülni a macaronok.
A konyhában hagyjuk 1 órán át pihenni, hogy bebőrösödjenek. Ha letelt az 1 óra, akkor ellenőrizzük le, hogy jól dolgoztunk: érintsük meg a macaronok tetejét, és ha nem ragad hozzá, akkor van jól, ha még ragacsos, akkor hagyjuk pihenni.
Előmelegített sütőben, 140°C-on süssük 16 percig, alul felül sütés!! NEM hőlégkeveréses!! (Én a sütő aljára tettem egy tepsit, hogy ne kapjon egyből nagy forróságot, és ezt 10 perc után kivettem.)
Ha jól dolgoztunk, akkor pár perc után elkezdenek nőni a lábai.
Ha teljesen kihűltek a macaronok, akkor a szilikonos sütőpapírról le tudjuk szépen szedni. (Ha esetleg még ragad egy kicsit az alja, akkor egy késsel szedjük fel.)
A töltelékhez a csokit vízgőz felett olvasszuk meg, majd adjuk hozzá a tejszínt és a vajat, és keverjük simára.
Tegyük be a hűtőbe félórára.
Töltsük habzsákba, és töltsük meg a macaronokat a csokikrémmel.
A kész macaronokat tegyük egy jól zárható dobozba, és egy éjszakára tegyük a hűtőbe.
Másnap fogyasztás előtt 1 órán át hagyjuk szobahőmérsékleten, hogy felmelegedjenek.

Trükkök, tippek, praktikák:


Sütési idő: 16 perc
Sütési hőfok: 140°C

Macaron tejcsokis krémmel

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept tipusa:


Sütemények, édességek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Lisztmentes diós sütemény
Lisztmentes diós sütemény

Tészta A tojásfehérjéket a csipet sóval kezdjük el felverni, és ha már lágy hab állagot kapunk, adjuk hozzá a cukrot, és verjük kemény habbá. Végül óvatosan forgassuk össze a dará...

Elkészítési idő: 35 perc
Nehézség: Közepes
share
Avatar Piskótagolyó banános
Piskótagolyó banános

A tészta hozzávalóit alaposan elkeverjük, előmelegített sütőben megsütjük. (180 fokon kb. 20-25 percig sütöttük, a forma ebben az esetben szinte mindegy.) Amikor kihűlt, összemorzs...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: Kriszta
Reszelt túrós (Zé)
Reszelt túrós (Zé)

A tésztához a lisztet, kakaóport, sót, sütőport összekeverjük egy tálban, majd belerakjuk a vajat, tojást, porcukrot és tejet, majd összegyúrjuk a tésztát. Fóliába csomagoljuk és h...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Zabpelyhes keksz naranccsal és étcsokoládéval
Zabpelyhes keksz naranccsal és étcsokoládéval

Mindent kezdjünk a margarin olvasztásával, és ebbe szórjuk is bele a narancsot, hogy picit puhuljon, meg a mézet. A száraz részeket összekeverjük, és hozzáadjuk a mézes-narancsos...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció assignment_ind Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk