25 dkg teljes kiőrlésű keksz, vagy zabkeksz, 12,5 dkg olvasztott vaj, 1-2 ek. kakaópor (opcionális), 80 dkg krémsajt (én a Lidl-ben vettem 1 kg-os vödröset és bele is tettem mind), 20 dkg porcukor, 1 citrom reszelt héja és a 1/2 cirtom leve, 1 dl zsíros tejföl, 1 dl habtejszín, 3 tojás, 2 ek. étkezési keményítő
1-2 dologra érdemes odafigyelni, hogy ne repedezzen meg a torta felülete sülés közben, után:
- nem szabad habosra keverni, érdemes kézi habverővel óvatosan dolgozni, hogy ne vigyünk bele túl sok levegőt
- a tortaformát alaposan vajazzuk ki, hogy sütés közben ne ragadjon a formához
- nem szabad túlsütni, mikor a közepe még remegős és úgy néz ki, még nem sült meg, akkor már nyugodtan kivehetjük a sütőből
- vízgőzben süssük: a formát többrétegű alufóliába bugyoláljuk be, hogy ne tudjon nedvesség belefolyni és így tegyük egy magasabb peremű tepsibe, majd a forma feléig öntsük fel forró vízzel
A sütőt melegítsük elő 180 °C-ra. Egy 24 cm-es kapcsos tortaformát vajazzunk ki és burkoljuk az alufóliába.
A kekszet késes robotgéppel daráljuk össze és keverjük el az olvasztott vajjal, majd nyomkodjuk a tortaforma aljába. Amíg a krémet kikeverjük, tegyük hűtőbe.
A krémsajtot a többi hozzávalóval keverjük homogénre kézi habverővel, majd öntsük az előkészített formába és tegyük a tepsire. Öntsük köré a forró vizet és süssük középső rácsmagasságon 70-80 percig (sütőtől is függ!). Ha megmozgatva a formát már csak a közepe remegős, elkészült. Ha az alapos előkészület ellenére mégis a formához ragadt volna, egy vékony pengéjű késsel válasszuk el.
A formában hagyjuk kihűlni, majd takarjuk le és 1 éjszakára tegyük hűtőbe, de legalább is pár órát bírjunk ki!
Kínálhatunk hozzá bogyós gyümölcsből készült szószt is, de magában is nagyon finom!
A tojás sárgáját a cukorral fehéredésig keverjük, majd hozzáadjuk a vajat, a túrót a pudingport, melyben elkevertem a sütőport. Ha kész vajazott lisztezett tortasütőbe tesszük. 18...
Elkészítési idő: Nehézség: Nehéz
Tedd a kókuszreszeléket és a datolyát aprítóba és aprítsd 2 + 1 / 2-3 percig, amíg a keverék kezd találkozni,ha túlaprítod túl olajos lehet.Nyomkodd a formába és tedd hűtőbe,majd 1...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A gesztenyét, kekszet, cukrot, rumot a tejjel összedolgozzuk és egy kapcsos tortaforma (26 cm-es) aljába nyomkodjuk. A pudingokat a cukorral, tejben sűrűre főzzük. Ha langyosra hű...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes