filézett hal
babérlevél
só
egész bors
koriander
mustármag
olaj
A halat megtisztítjuk. Én kettévágom nem hagyom meg a patkót egyben mert akkor sok helyet foglal. Majd 1-2 napot lesózva állni hagyom a hűtőben. Utána lemosom és megszárítom egy kicsit de nem feltétlen szükséges, majd üvegbe teszem aminek az aljába már a borsot a koriandert és a mustármagot és a babért belerakta, Telerakom az üveget és felöntöm olajjal. Ez kicsit macerás mert a halat jól bele kell zsúfolni hisz a főzés alatt a víz elvesztése miatt összeesik. Egy kanálka nyelével szoktam igazgatni hogy levegő ne nagyon maradjon benne de ez megint nem túl lényeges.. Aztán megy a sütőbe ahol olyan 110-130 fokon tartom 3 órán keresztül.. Akkor sajna ki kell venni és le kell önteni róla az olajat mert az aljában víz keletkezik amit hagyhatnánk is benne de akkor homályos és kásás lesz az alja. A halat nem szedem ki egy villával megtartom és a levet leöntöm egy edénybe majd felöntöm friss olajjal csurig és megy vissza a sütőbe. A leöntött olajat kihűlés után bevágom a fagyóba így a víz megfagy és az olaj szabadon lefolyik róla. Újra felhasználható. 2 óra múlva megint kiveszem mert egy kis hab azért keletkezik és azt leszedem róla mert esztétikailag nem jó ha rajta van. Ekkorra már a hal összeesett és pótolom az olajat is. Megint csurig. Vissza a sütőbe. A 12. órában megemelem a hőfokot 220 fokra az esetleges baktériumok miatt ez max 10 perc aztán hagyom visszahűlni. Ilyenkor megy rá a tető amit jól lehúzok és még vagy egy órát főzöm. Aztán hagyom a sütőben lassan kihűlni és mehet a polcokra. Másnap fogyasztható.
Reszeljük le a burgonyákat, majd tegyük bele egy kivajazott tepsibe. Sózzuk, borsozzuk meg, és a fűszereket se felejtsük el. Egy edénybe tegyünk bele némi olvasztott vajat, majd...
Elkészítési idő:Nyilván kell hozzá tojás, egy elég, fűszerek ízlés szerint, egy evőkanál tej és némi krémsajt is feldobja a kis bögrés tojásunkat, de tehetsz bele pici mustárt, kis kocka sonkákat...
Elkészítési idő:A két egész tojást kevés sóval felverem, majd hozzáteszem a kefirt, az apróra vágott párizsit és a liszttel galuska sűrűségű tésztává keverem. Palacsintasütőbe kevés olajat öntök,...
Elkészítési idő: 15 perc