6 tojás
6 evőkanál cukor
6 evőkanál liszt
2 evőkanál cukrozatlan kakaópor
3 evőkanál víz
3 evőkanál olaj
1 teáskanálnyi sütőpor
A krémhez:
20 dkg étcsokoládé
10 dkg cukor
1 dl habtejszín
20 dkg vaj
1 evőkanál rumaroma
A mázhoz:
10 dkg étcsokoládé
1 teáskanálnyi vaj
2 evőkanál habtejszín (nem felvert)
A tojások fehérjét felverjük és hozzákeverjük a cukrot, majd a vizet és a tojások sárgáját is hozzáadjuk, az olajjal együtt. A lisztet, a cukrot és a sütőport is hozzáadjuk, lassan kavargassuk, hogy a hab ne törjön. A kivajazott tepsibe lisztet szórunk és arra öntjük a tésztát, 35 percen át sütjük 180 fokon. Közben elkészítjük a krémet. A csokoládét felolvasszuk és a vajat a cukorral kikeverjük, mikor a csoki egy kicsit hűlt belekeverjük. A felvert tejszínt hozzákeverjük a rumaromával együtt és hűtőbe tesszük amíg elkészül a tészta. Mikor megsütl a tészta, kettőbe vágjuk és megkenjük a krémmel. A csokoládét felolvasztjuk és a vajjal, illetve a tejszínnel elkeverjük, majd a tetejét bevonjuk vele. Hűtőbe tesszük legalább egy órára, ezt követően felszeleteljük és minden darab sütit tejszínhabbal díszítünk.
Külön-külön megfőzzük. 25 dkg vajat 20 dkg porcukorral jól kikeverjük ennek a kétharmadát a puncspudinghoz 1/3-át a vaníliás pudinghoz keverjük. A lapokat megtöltjük úgy, hogy kö...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, és 4 lapot sütünk belőle. Krém: A vajat, a porcukrot és a tojás sárgát kikeverjük. A tejből, a lisztből, és a cukorból sűrü krémet főzünk. A...
Elkészítési idő: 2 óra Nehézség: Közepes
A liszthez hozzáadtam a sütőport, kakaót, sót és összekevertem. A megolvasztott vajat alaposan kikevertem a cukorral, tojásokkal és a tejjel. Beleöntöttem a lisztes keveréket és ö...
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: Könnyű