A sajthoz
• 125 g sajt - camembert
• 1 db tojás (közepes, "M"-es méretű)
• 1 csipet só
• búzaliszt (BL55)
• zsemlemorzsa
1. A camembert sajtot előzőleg jól hűtsük be, hogy szépen tudjuk szeletelni, majd egy éles késsel vágjuk 4 egyenlő cikkre, ezután egy tálban egy nagyobb csipet sóval keverjük ki a tojást.
2. 3 tálban készítsük elő a szokásos panírozáshoz való anyagokat. A zsemlemorzsát, a lisztet, és a sóval kikevert tojást.Ekkor már az étolajat is odatehetjük melegedni a serpenyőben. 1-5, 2 cm mély legyen csak, hogy a sajtok feléig érjen.
3. A sajtcikkeket forgassuk lisztbe először, majd forgassuk a tojásba és ezután ismét a liszt következik.
4. Másodszor is tojásba mártjuk.Végül pedig a zsemlemorzsába. (Sokan írják a kommentelők közül, hogy ilyenkor még fagyasztóba teszik a bepanírozott sajtot sütés előtt, hogy biztosan ne follyon ki.)
5. A sajtcikkek mindkét oldalát aranybarnára sütjük a forró olajban. Fordításkor nehogy beleszúrjuk a villát, mert azonnal kifolyik belőle az összes sajt!
6. A kisült sajtokat vegyük ki egy papírtörlőre.
A köretként tökéletes a burgonyakrokett és az áfonyalekvár
A krumplit megmossuk, meghámozzuk, apró kockára vágjuk. Egy fazékba feltesszük annyi vízbe főni, amennyi ellepi. Ízlés szerint sózzuk. Ha puha a krumpli, leszűrjük. Hozzáadj...
Elkészítési idő: 45 percElső lépésként pucold meg a krumplit, ez tulajdonképpen az egyik legfontosabb és legbonyolultabb teendő. Ha ezzel megvagy, kockázd egységes méretű hasábokra, majd enyhén sós vízbe...
Elkészítési idő:Az alapanyagokból közepesen lágy masszát keverünk (tálban, fakanállal). Nem kell túlságosan kidolgozni a tésztát. Bő, lobogó, sós vízben (4-5 l vízhez 3 tk só és 1-2 ek...
Elkészítési idő: 45 percAmikor a cukkini levet ereszt, kicsavarjuk. A kicsavart cukkinihez hozzáadjuk a fűszereket, a tojást és elkeverjük az útifűmaghéjjal. Hagyjuk állni pár percet (nálam 10 perc volt...
Elkészítési idő: