Tésztához:
50 dkg finomliszt
1 tojás
140 g joghurt (én 12%-os tejföllel helyettesítettem)
3 ek. olaj
1,5 tk. só
1 ek. cukor
kb. 1,8 dl víz
2 dkg élesztő
+ 1 tojás a lekenéshez
szezámmag, fekete szezámmag
Töltelék:
amit éppen itthon találtam
10 dkg (egy tálca) szalámi
1 vöröshagyma
kb. egy pohár tejföl egy tojássárgával kikeverve
(a tojássárga összefogja a tölteléket és nem folyik ki)
jó maréknyi reszelt trappista vagy karaván
só, bors
A hozzávalókból a kenyértésztánál kissé lágyabb, de nem ragacsos tésztát dagasztunk, majd duplájára kelesztjük.
Ezalatt a hagymát a szalámival késes aprítóban összevágjuk, majd a többi hozzávalóval bekeverjük és a hűtőbe tesszük a tészta megkeléséig, a tojás romlandósága miatt.
A megkelt tésztát lisztezett felületen 2 részre osztjuk. Az egyik tésztát gáztepsi méretű kör alakra nyújtjuk, majd a sütőpapírral bélelt tepsire tesszük.
Megkenjük a töltelékkel.
Kinyújtjuk a következő lapot és befedjük vele a töltelékes tésztát.
Egy poharat lisztbe mártunk, majd a tészta közepét megnyomjuk vele, de ügyeljünk, hogy ne szakítsa át a tésztát. Ez lesz a napraforgó közepe.
Egy pizzavágóval felcsíkozzuk a tésztát. Én egy steril ollóval is rásegítettem. :-D
Majd minden csíkot tetszés szerint kétszer vagy háromszor megtekerünk
Kb. 30 percig hagyjuk pihenni, majd egy felvert tojással lekenjük. A közepét megszórjuk szezámmaggal, mákkal, lenmaggal, stb.. Majd 180 fokra előmelegített sütőben 15 perc alatt szép pirosra sütjük.
Ebédre egy jó tányér (csipetke nélküli) zöldségleves mellé, bátran megehetünk 2-3 szirmot vagy vacsorára (legkésőbb 6-kor) egy pohár édesítős tea mellé 1 szirmot.
A hozzávalókat összekeverjük, majd egy serpenyőben kevés kókuszolajat felforrósítunk, belekanalazzuk a túrós masszát (1 evőkanál=1 túrós puffancs) és közepes lángon mindkét oldaluk...
Elkészítési idő:Tojásokat kis tálba feltöröm, majd nagyobb keverő tálba öntöm, hozzá adom a cukrot, sót, Vanillincukort, és kézi habverővel, jól elkeverem, majd hozzá öntöm a lisztet, és kevergete...
Elkészítési idő: 10-perc1. Az alma csumáját eltávolítjuk, húsát héjastul vékony cikkekre vágjuk. 2. A vajon fedő alatt, az edényt időnként megrázogatva puhára pároljuk, majd rászórjuk a fahéjat. Forrón t...
Elkészítési idő: 40 perc