1 kg burgonya
5 dkg kemény sajt
30 gramm vaj
egy evőkanál majonéz
egy evőkanálnyi apróra vágott kapor
fél teáskanálnyi só
négy gerezd foghagyma
1. Alaposan mossuk meg a burgonyát és mindegyiket böködjük meg egy villával.
2. A burgonyát tegyük a sütőbe és 180 fokon süssük 45 percen keresztül. A sütési idő függ a burgonyák méretétől.
3. A sajtot kislyukú reszelőn reszeljük le.
4. A sajtot keverjük össze a megolvasztott vajjal, a majonézzel, a kaporral és az apróra vágott fokhagymával.
5. A sajtos keverékből formázzunk egyforma gombócokat.
6. Miután a sült burgonya meghűlt, mindegyiket vágjuk be kereszt alakban, mint azt az alábbi kép is mutatja.
7. Mindegyik burgonya közepébe helyezzük el a kis gombócokat, majd a burgonyát tegyük vissza a sütőbe néhány percre. Ezután tálalhatjuk is.
8. Egy ilyen köret nagyszerűen illik bármilyen húsos ételhez!
A krumplit hámozd meg, mosd meg, vágd apró kockákra, majd sós vízben főzd meg körülbelül 20 perc alatt. Még melegen törd meg. Ha kihűl, keverd hozzá a vajat, a tojást, a zsemlemorz...
Elkészítési idő: 55 perc Nehézség: Könnyű
A tojásokat erősen sós vízben kb. három percig főzzük, majd, ha letelt a három perc, a tűzről lehúzzuk, és további hét percig hagyjuk a forró vízben. Hét perc elteltével pedig azon...
Elkészítési idő: 40.50 perc Nehézség: Könnyű
In large saucepan, combine half-and-half, Honey Thyme Mustard, cornstarch, salt and pepper; mix until well blended and cornstarch is dissolved. Stir in potatoes and onion; bring to...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű