A torta egy narancsos és egy csokoládés piskótából áll.
A narancsos piskóta áfonya lekvárral van töltve.
A fehér krém pedig egy vaníliás tejszínhab krém.
Narancs piskóta
4 db tojás sárgája
2 dkg cukor
2 ek frissen facsart narancslé
1 egész narancs héja reszelve
4 db tojás fehérje
10 dkg porcukor
10 dkg liszt
7 dkg vaj, olvasztva
Csokoládés piskóta
4 db tojás sárgája
2 dkg porcukor
4 db tojás fehérje
10 dkg porcukor
10 dkg liszt
1 ek kakaópor
7 dkg olvasztott vaj
Tejszínhab krém
2 ek zselatin
4 ek víz
½ l tejszín
1/2 csésze porcukor
1 tk vanília esszencia
A sárgájákat keverjük ki a 2 dkg cukorral, és adjuk hozzá a narancs levét és héját.
A fehérjét verjük habbá a 10 dkg porcukor hozzáadásával, majd óvatosan, hogy a habot ne törjük össze, keverjük bele a lisztet, majd az olvasztott vajat.
Öntsük zsírpapírral bélelt 40 x 25 cm-es tepsibe, és 170°C-ra előmelegített sütőben 20 perc alatt (tűpróba) süssük meg.
Hagyjuk kicsit kihűlni és a sütés közben keletkező felső kérget vágjuk le róla a további használat előtt.
Vágjuk 4 cm széles csíkokra, és kenjük meg áfonya lekvárral. Tekerjük fel spirálformára!
Az előző piskótához hasonló módon készítsük el a csokoládés piskóta tésztáját.
Zsírpapírral bélelt 20 cm átmérőjű kerek tortaformában süssük ki, előmelegített 170°C hőmérsékletű sütőben 20 perc alatt (tűpróba).
Hagyjuk kihűlni, majd, mint az előző tésztánál, erről is vágjuk le vékonyan a kérget, és vágjuk félbe!
Keverjük össze a zselatint a vízzel és kis lángon melegítsük olvadásig. Erre nem kell sokat várni, mert a zselatin olvadáspontja 35°C fok. Egy kicsit hűtsük ki.
Kapcsoljuk a habverőt közepes fokozatra és az előtte jól behűtött tejszínt verjük habbá, közben apránként adagolva hozzá a porcukrot és a vanília kivonatot, majd a zselatint is. Kemény, stabil tejszínhab krémet fogunk kapni.
Állítsuk össze a tortát:
-egy réteg csokoládés piskóta
-egy réteg habkrém
-narancsos piskóta spirál (lekvárral töltve)
-egy réteg habkrém
-egy réteg csokoládés piskóta
Végül pedig az egész tortát vonjuk be a maradék krémmel, és díszítsük.
A tojásokat felverjük, simára keverjük a cukorral, majd beleforgatjuk az összes többi alapanyagot is. Egy körülbelül 22-24 centis tortaformát kibélelünk sütőpapírral, és beletöltjü...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA megtisztított répát kis lyukú reszelőn lereszeljük, hozzáadjuk a kókuszt, az édesítőszert, a szódabikarbónát, a mazsolát, a diót, a fahéjat és a vaníliát rúd kikapart magját vagy...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűEgy tálban összekeverjük a paprikás-chilis sajtkrémet, a tejfölt, sót, borsot, a felkockázott paprikát, a lecsöpögtetett ananász konzervet és az uborkasalátát (uborkát). 8 db keny...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűAz 5 tojást szétválasztjuk A fehérjét a xillitekkel kemény habbá verjük, majd gyorsan belekeverjük a tojások sárgáját, a diót és a kakaóport Kivajazott tortaformába ö...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű