50 dkg tehéntúró
1 l zsíros házi tej
6 dkg vaj
1 db tojás (a tojás elhagyható, viszont anélkül fehér(ebb) színű lesz a sajtunk)
1 kávéskanál szódabikarbóna
1 púpozott kávéskanál tiszta vagy himalája só
A túrót a tejjel együtt odatesszük forrásig főni, nem forraljuk csak jól felmelegítjük. Amikor már látszik a savó, le is vehetjük a tűzről az edényt, majd egy sűrű szitán (tiszta konyharuhán keresztül) leszűrjük a keletkezett savós túrót. A konyharuhában egy túró állagú massza marad, ezt beletesszük egy másik tiszta edénybe, hozzáadjuk a tojást, vajat, szódabikarbónát, sót, jól összekeverjük. Állandó keverés mellett kb. 10 percig melegítjük, míg nyúlóssá, csomómentessé, egyneművé válik. Ekkor fűszerezhetjük minden jóval, különböző finom zöldekkel - hagymával, kaporral, petrezselyemmel – vagy fűszerekkel, esetleg dióval vagy gyümölcsökkel.
Ezt a masszát egy kisebb tálba tesszük, jól összenyomkodjuk, hogy kimenjen belőle a levegő, hagyjuk kihűlni egy kicsit. Amikor langyos kiborítjuk egy tálra, ilyenkor még kézzel formázható a sajt alakja. Megformázzuk és hagyjuk hűlni, száradni egy napig hűvös helyen. Másnap a hűtőbe tesszük fogyasztásig.
Ennyi hozzávalóból 45 dkg sajtom lett, az alapanyag kb 600.-Ft-ba került.
Nekem megéri! És végre tudom, hogy akár én is tudok sajtot készíteni! Sőt, tudom miből készült és tudom, hogy semmi olyan nincs benne, ami nem az emberi szervezet számára és nem belevaló!
Tészta: - A tojásokat válaszd szét. A fehérjét 1 evőkanál édesítővel verd fel habbá. - A sárgáját keverd ki krémesre 1 evőkanál folyékony édesítőszerrel. - A kakaóport szór...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű1. A csicseriborsót négyszeres mennyiségű vízben beáztatjuk minimum 12-24 órára egy nagy tálban. Jócskán meg fog dagadni! A minimum 12 órát tartsuk, különben nem fog sikerülni! 2....
Elkészítési idő: 40 perc Nehézség: KözepesA hagymát egy pár csepp olajon párolni kezdjük (inkább rázogassuk, mint olajozzuk!), majd rádobáljuk a szeletelt hámozott paradicsomot és egykiss é összeforgatjuk. Szójaszószt, és...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA száraz alapanyagokat - a lisztet, a sütőport, a szódabikarbónát és a kakaóport - egy tálban elvegyítjük. A banánokat egy másik tálba tördeljük, hozzáadjuk a megolvasztott kókuszz...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű