menu

Családireceptkönyv.hu

Saláták


Írta:

Nehézség: Közepes
print

Hozzávalók:


Orosz hússaláta

Hozzávalók: 35 dkg sült, vagy főtt hús, 40 dkg burgonya, 15 dkg alma, 15 dkg ecetes uborka, 2,5 dkg mustár, só, törött bors, 2 tojás, 5 dkg füstölt nyelv, 1 citrom, tartárt mártás.

Sűrűbb tartármártást készítünk. A húnk. A húst, a héjában főtt, meghámozott, lehűtött burgonyát, a meghámozott almát és uborkát, a kemény tojást egyenletes, vékony metéltre vágjuk. Sóval, borssal, mustárral, citromlével fűszerezzük és annyi tartármártással keverjük össze, hogy könnyen formázható salátát nyerjünk.
Majonézes burgonya

1 kg burgonyát héjában megfőzzünk, meghámozzuk és karikára vágjuk. 2 tojássárgáját 2 dl csöppenként hozzáadott olajjal elkeverünk. 2 dl tejfölt mustárral, cukorral, sóval ízesítünk, majd hozzákeverjük a majonézt és végül a burgonyát, vigyázva, hogy ne törjük össze.
Burgonyasaláta tejföllel

Fél kg burgonyát héjában megfőzünk, lehámozzuk, fölszeleteljük. Meghintjük apróra metélt vöröshagymával és összekeverjük 2 dl tejföllel, amit ecettel, sóval, esetleg cukorral ízesítünk.
Paradicsomsaláta

Fél kg paradicsomot megmosunk, megtisztítjuk (egy pillanatra forróvízbe is márthatjuk, hogy a héja könnyebben lejöjjön) és karikákra szeleteljük. Éles késsel karikázzuk, különben összetörik. Utána megsózzuk. vizes, ecetes, cukros páccal leöntjük, és a tetejére olajat locsolunk, majd meghintjük egy késhegynyi törött borssal.
Hagymasaláta

Télen készítsük, amikor kevés a vitamin. Negyed kg lila hagymát megtisztítunk, karikára szeljük, megsózzuk, egy kávéskanál pirospaprikával meghintjük, és vízzel, ecettel, cukorral készített páclével leöntjük, majd egy evőkanál olajjal is meglocsoljuk.
Burgonyasaláta

Egy kg burgonyát héjában megfőzünk, majd lehámozzuk, karikákra vágjuk. Egy nagyobb vöröshagymát is felkarikázunk és a burgonyával együtt tálba tesszük. A tetejét meghintjük törött borssal és vízből, ecetből, cukorból, sóból összevegyített páclevet öntünk rá. Csöpögtethetünk rá kevés olajat is.
Burgonyasaláta párizsival

A burgonyát héjában megfőzzük, meghámozzuk, karikára vágjuk. Amikor már felszeleteltük, hozzátesszük a hagymakarikát és 20 dkg kockára vágott párizsit. A tetejére késhegynyi törött borsot, ugyanennyi majoránnát, egy kevés paprikát szórunk és ráöntjük a szokott páclevet. Végül 2 evőkanél olajat öntünk rá. A párizsival elkészített burgonyasalátát legalább 1 nappal hamarabb csináljuk meg, hogy jól beérjen. Teával, önálló vacsorának is tálalhatjuk.
Uborkasaláta

Fél kg uborkát meghámozunk, a két végét levágjuk. Utána vékony szeletekre vágjuk, megsózzuk, a sóban kissé állni hagyjuk, majd kinyomkodjuk és ecetes, cukros vízzel hígított páclébe rakjuk. Aki szereti, az karikákra szelt vöröshagymával, vagy egy gerezd megkapart fokhagymával is ízesítheti az uborkasalátát. A tetejére szórhatunk törött borsot és pirospaprikát is.
Franciasaláta:

Apróra metélt zellert, sárgarépát, petrezselyemgyökeret (fehérrépát), karalábét, tehát egy teljes leveszöldséget (vásárolhatunk hozzá hámozott zöldséget is) apró kockára vágva, sós vízben puhára főzünk, majd szitán lecsurgatjuk. Teszünk még hozzá 2 kanál konzerv zöldborsót, egy meghámozott, apró kockára vágott almát és egy ugyancsak felszeletelt savanyú uborkát, végül tartármártással keverjük össze.

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept tipusa:


Köretek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Rizi-bizi
Rizi-bizi

Olajon megfonnyasztjuk a kis kockára vágott hagymát. Hozzáadjuk a rizst, kevergetve pirítjuk. Majd felöntjük a vízzel, megsózzuk. Rárakjuk a fedőt és keverés nélkül közepes lángon...

Elkészítési idő: 1,5 óra
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Pikáns pirított sárgarépa
Pikáns pirított sárgarépa

A megtisztított sárgarépát sajtreszelőn lereszelem, majd olívaolajon elkezdem pirítani. Hozzáadom a zúzott fokhagymát, a szójaszószt, megszórom borssal és őrölt köménnyel. Ha a rép...

Elkészítési idő: 20 perc
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Montenegrói tepsis krumpli
Montenegrói tepsis krumpli

Meghámozzuk a krumplit és egyforma darabokra szeljük. Jól összekeverjük a kukoricadarával, szezámmaggal, pirospaprikával, ételízesítővel és az olajjal, tepsibe tesszük, majd beledo...

Elkészítési idő: 50 perc
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Sajtgolyó
Sajtgolyó

A hozzávalókat összekeverjük, vizes kézzel golyókat formázunk belőle, és bő forró olajba kisütjük. Nem kell panírozni! A hozzávalókból, a golyók méretétől függően 10 – 15 db-...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció assignment_ind Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk