Tészta hozzávalói:
- 1 kg héjában főtt krumpli,
- 25 dkg liszt,
- 5 db tojás,
- 5 dkg liszt a szóráshoz,
- 10 g só,
Tejszínes spenót hozzávalói:
- 500 g friss leveles spenót,
- 250 ml tejszín,
- 30 g vaj / zsír,
- 100 g vöröshagyma,
- 3 g só,
- 6 g fokhagyma (kb. 3 gerezd),
- kevés őrölt bors,
- reszelt sajt, ízlés szerint,
Burgonyát héjában megfőzzük, kihűtjük, majd meghámozzuk. Összetörjük burgonyanyomóval. Egy tálban 5 g sóval összegyúrjuk a tészta hozzávalóit egynemű tésztává, majd ujjnyi vastag hengereket sodrunk belőle. Nagyjából a szélességével megegyező hosszúságú "párnácskákat” vágunk belőle.
Villával mintázhatjuk a tetejét.
Forrásban lévő sós vízben kifőzzük, méretétől függően 2-5 perc.
A kész gnocchit kiszedjük a főzővízből és lecsöpögtetjük.
Ha az elkészített mennyiség több, mint amit elfogyasztunk, akkor így kifőzve fagyasszuk le. Felhasználáskor, kiengedés után dolgozhatunk vele tovább.
Ehhez az olasz eredetű tésztához illenek a tejszínes, a paradicsomos, sajttal megszórt mártások.
A spenótot megmossuk, a szárát eltávolítjuk.
A vöröshagymát a vajban megpároljuk, rádobjuk a spenótot, a sót, a borsot és az apróra vágott fokhagymát. Elkeverjük, ha megfonnyadt ráöntjük a tejszínt és forráspontig melegítjük. A kifőtt gnocchit ebbe a “mártásba” forgatjuk bele.
Tálaláskor reszelt sajttal megszórjuk.
Fogyaszthatjuk csak így “magában”, de lehet húsok, halak körete is.
A vöröslencsét mosd meg, majd tedd annyi vízbe, amennyi ellepi. Tegyél hozzá babérlevelet, és sózd meg. Főzd addig, amíg el nem fő a leve. Amikor elveszti a színét, és puha lesz, v...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Cikkekre szedjük és alaposan megmossuk az édesköményt, majd apró darabokra vágjuk. Egy serpenyőben felhevítjük a ghít vagy a kókuszzsírt. Beletesszük a római köményt, majd amikor...
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: Könnyű
A répákat megpucoljuk ,megmossuk apróra vágjuk a hagymát apró kockára vágjuk és kevés olajon megdinszteljük. Ha kész van akkor az apróra vágott répát rátesszük és további dinsztel...
Elkészítési idő: 40 perc Nehézség: Könnyű