50 dkg liszt
1 teáskanál só
25 g élesztő
1 teáskanál cukor
3 dl langyos víz
50 dkg burgonya
2 gerezd fokhagyma
só, bors
olaj
A burgonyát meghámozzuk, felkockázzuk és megfőzzük. Közben az élesztőt kevés cukros, langyos vízben felfuttatjuk, a liszthez kavarjuk. A sót és a többi vizet is beletesszük, jól összegyúrjuk, majd letakarjuk és egy órán át állni hagyjuk. A leszűrt burgonyát összetörjük, mintha pürét készítenénk és adunk hozzá 6 evőkanál olajat, jól összekeverjük, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, fűszerezzük. A tésztát 8-10 gombócra osztjuk és lisztezett felületen vékonyra nyújtjuk. A kinyújtott palacsinta egyik oldalára teszünk két evőkanál tölteléket és ráhajtjuk a másik oldalát. A széleit megnyomkodjuk, hogy a töltelék benne maradjon sütés közben. Forró olajban megsütjük, papírtörlőre tesszük, hogy felszívja a fölösleges olajat és fogyaszthatjuk is. Kínálhatjuk fokhagymás tejföllel, reszelt sajttal, de önmagában is nagyon finom.
A kockára vágott vöröshagymát az olajon megdinszteljük, majd rátesszük az apróra vágott fokhagymát és a csíkokra vágott húst. Sózzuk, borsozzuk, aláöntöm a bort és puhulásig párolj...
Elkészítési idő:A bagetteket srégen kb 1,5 cm-es darabokra szeljük. Mindegyiket vajjal megkenjük, sózzuk. Körberakjuk felváltva a tányéron. A bagettszeletek közé egy-egy szelet uborkát legalább f...
Elkészítési idő: 15 perc