Hozzávalók a hordós házi csemegeuborkához:
- 20 kg csemege uborka (4-7 cm)
- 14 liter víz
- 1.5 liter ételecet (10%)
- 27 evőkanál kristálycukor
- 9 evőkanál konyhasó
- 20 db babérlevél
- 15 g koriander mag
- 50 g mustármag
- 20 g egész bors
- 1.3 csomag nátrium benzoát
- legalább 6 csokor kapor
Általában igaz, hogy az uborka súlyára mért mennyiség 2/3-a kell vízből literben számolva, azaz (20 / 3) * 2 = 13.33 liter víz. Én 14 literre kerekítettem, amiből nagyjából tíz liternyit rögtön a hordóba borítottam, négy litert pedig egy lábasba öntöttem, elkevertem benne a konyhasót és a kristálycukrot, míg teljesen fel nem oldódtak, majd végül ez is a hordóban fejezte be pályafutását. Hozzáadtam a fűszereket (ezek mennyisége csak irányadó, mindenki kedvére módosíthat rajta,
majd egy nagy fakanállal jól elkevertem a hordóban.
Ezért pontosan annyi nátrium benzoátot adtunk hozzá, amennyit annak csomagolása előír, azaz majdnem másfél tasakkal, méghozzá a következőképpen: kivettünk a léből fél liternyit, majd elkezdtük egy lábasban tűz felett melegíteni, majd amikor felforrt, beleszórtuk a tartósítószert. Addig kevergettük, míg teljesen fel nem oldódott, majd a hordóba öntöttük, és még egyszer alaposan átkevertük azt, végül a hordót lezártuk, és spájzba tettük.
Innentől már csak várakozni kell, esetleg 2-3 naponta átkavargathatjuk.
Pörkölt alapot készítünk a hússal. Káposztát össze vágjuk és megmossuk majd össze főzzük a pörkölttel. Vízzel felöntjük majd össze forraljuk.
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: KönnyűA káposztát legyaluljuk. Elkészítjük a "salátalevet": a cukrot, az ecetet, a vizet összekeverjük, hogy a cukor feloldódjon. Egy lábosba beletesszük az olajat, rá a gyalult káposz...
Elkészítési idő: 30-60 perc Nehézség: Könnyű1. Spalam foarte bine gogosarii, ii lasam sa se scurga si cand sunt uscati ii taiem in patru si le scoatem cotoarele si semintele dupa care ii punem intr-un lighenas sau o craticio...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű