3 csirkemell, hosszú vékonyabb csíkokra vágva
2 - 3 csésze kókuszreszelék
½ csésze szénhidrátcsökkentett vagy paleo liszt
só, bors ízlés szerint
3 tojás
olaj vagy zsír a sütéshez
A morzsát cseréld durvára darált, vagy épp egész magokra, például őrölt dióra, kókuszreszelékre, egész szezámmagra, zabkorpára.
ELKÉSZÍTÉS: A csirkét először lisztben, tojásban, végül pedig kókuszreszelékben kell megforgatni. A liszt lehet paleo, update, graham is, kinek-kinek ízlése szerint. A kókusztól pedig nem kell idegenkedni, nagyon lágyan érződik majd végül a húson.
A húst kisütheted olajban, kókuszzsírban, de akár sütőpapírra fektetve tepsiben is. Ha utóbbit választod egy konyhai ecset segítségével mindkét oldalát finoman kend meg olajjal.
TIPP: A sütő aljába egy edénybe tegyél vizet párologni, hogy a hús minél puhább maradjon, és ne égjen meg a panír. 40 percig süsd, majd 20 perc után, vagy amikor már kissé kezdenek barnulni, fordítsd meg a húsokat, hogy mindkét oldaluk egyenletesen süljön át.
Az almát (a héja rajta maradhat) mossuk meg alaposan, majd cikkezzük fel. A vöröshagymát is aprítsuk fel. A csirkemellet mossuk át hideg víz alatt, majd csíkozzuk fel. Egy széles...
Elkészítési idő: 45 percA zöldségeket előkészítjük és feldaraboljuk. A hagymát megpirítjuk, majd ezen megpároljuk a zöldségeket. Elkészítjük a szószt: sajtot reszelünk, a tejfölt és a tojást összekeverjük...
Elkészítési idő:1. Keverd össze a töltelékhez a darált húst sóval, borssal, tojással és pirított vöröshagymával. Ha lágynak találod a masszát, 1-2 ek. útifűmaghéjat is tehetsz bele. A bekevert dar...
Elkészítési idő: