A túrós sütemény tésztájához:
40 dkg liszt
4 tojássárgája
15 dkg vaj/margarin
15 dkg porcukor
1 cs. sütőpor
1 kis pohár tejföl (175 g)
vaj, lisz a tepsihez
A túrós sütemény krémjéhez
50 dkg sovány tehéntúró
4 tojásfehérje
20 dkg cukor
1 citrom leve (naranccsal is finom)
1 ek. búzadara FONTOS!
Szóráshoz porcukor.
A lisztet a sütőporral cukorral összekeverjük, a vajjal elmorzsoljuk, majd a tojássárgákkal és tejföllel összegyúrjuk. Kettévesszük a tésztát és folpackba csomagolva fél órára a hűtőbe tesszük.
Elkészítés
A fehérjéket fele cukorral kemény habbá verjük és félretesszük.
A túrót a maradék cukorral és a citromlével összekeverjük, majd óvatosan hozzákeverjük a felvert habot.
A sütőt 180 C-fokra előmelegítjük.
Az egyik tésztát kinyújtjuk és a lisztezett tepsibe terítjük és MEGSZÓRJUK A BÚZADARÁVAL(Fontos, hogy ne ázzon el a tészta!), majd rásimítjuk a túrótölteléket. A tetejére rányújtjuk a másik tésztát és villával megszurkáljuk.
A sütőben addig sütjük míg a teteje, középen is szépen megpirul. kb. 30 perc
Várjuk meg míg teljesen kihül és csak utána szeleteljük. Gazdagon szórjuk porcukorral!
A lisztet a cukorral keverjük össze, és morzsoljuk bele a vajat, majd a tojással dolgozzuk össze. A sütőpapírral bélelt tepsibe nyújtsuk bele. Előmelegített sütőben, 165°C-on süs...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Mindegyik tölteléket nyomkodjuk bele a tésztába. Elkészítés: A krémsajtot a vajjal, cukorral habosra keverjük. Jobb ha géppel mert akkor nem olvad annyira a massza. Ezt a vaj...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Nagyon gyorsan elkészíthető, hiszen mindössze húsz perc, míg összerakjuk. Készítsük elő az összes hozzávalót, majd kenjünk ki egy tepsit vajjal. Tegyük oda egy edénybe a cukrot és...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű