3 evőkanál étolaj
200 g szalonna - kolozsvári (füstölt)
2 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
2 csapott evőkanál kristálycukor
500 g vörös bab - konzerv
1 teáskanál só
feketebors (őrölt)
0.5 teáskanál chili (őrölt)
0.5 teáskanál római kömény - őrölt
víz
A szalonna bőrét levágjuk és felkockázzuk.
Az étolajon elkezdjük a szalonna zsírját kiolvasztani. A cukrot rászórjuk, elkeverjük. Ez szépen karamellizálódni fog.
Közben a vöröhagymát felkockázzuk, vagy felkarikázzuk. Ki hogy szereti. :)
Ha kiolvadt a szalonna zsírja, rádobjuk a vöröshagymát és rányomjuk a fokhagymát. Üvegesre pároljuk.
Ha szép üveges a hagyma, adjuk hozzá a babot és öntsük fel annyi vízzel, amennyi ellepi. Majd főzzük, míg elforrja a levét.
Közben fűszerezzük, ekkor még csak óvatosan.
Mikor a lé elfő - kb. 10 perc -, újra felöntöm vízzel és ismét elfőzöm róla. Ezt kb. 4-szer megcsinálom, míg a bab annyira szétő, hogy a kanalat bele lehessen állítani, de azért a babszemek még úgy-ahogy egyben vannak.
Az utolsó felöntésnél addig főzzük, hogy annyira hagyjuk zaftosra, amennyire mi magunk szeretnénk. Javallott egy kis zaftot hagyni rajta, mert ahogy hűl, még jócskán sűrűsödik! Megkóstoljuk, ha kell még bele fűszer, beállítjuk az ízét és kész is! Friss kenyérrel fogyasszuk! :)
a tésztát bő, sós vízben fog keményre főzzük. Leszűrjük, lecsepegtetjük. A karajt felszeleteljük, sózzuk, borsozzuk. Forró olajban hirtelen kisütjük, majd apró kockákra vágjuk....
Elkészítési idő: 60 perc Nehézség: Könnyű1. Először is, elkészítem a párolt rizst, majd mikor kész, melegen tartva félreteszem a felhasználásig. 2. Közben egy nagyobb serpenyőben kevés olajon üvegesre pirítom az apróra v...
Elkészítési idő: kb. 30 perc Nehézség: KönnyűA hagymát nagyon apró kockára vágjuk és kevés olajon megdinszteljük. A csirkét feldaraboljuk és a kész hagymán pár percig pirítjuk. Rászórjuk a pirospaprikát. Sózzuk, őrölt borss...
Elkészítési idő: 30 Nehézség: Közepes