2 csomag (600 g) füstölt tofu vagy szejtán, esetleg füstölt gabonakolbász
– 150 g rizs, megmosva, nyersen
– 1 nagy fej vöröshagyma, felaprítva
– 3-4 gerezd fokhagyma, felaprítva
– savanyú káposzta levelek, nagyobbak félbe vágva
– szálas savanyú káposzta, felaprítva
– 2-3 evőkanál liszt
– 1 evőkanál füstölt paprika
– napraforgó olaj
– só, bors
– szójajoghurt, tálaláshoz
Egy tálban morzsoljuk szét a tofut (szejtánt, gabonakolbászt aprítsuk fel), adjuk hozzá a rizst, a vöröshagymát és a fokhagymát. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint.
A káposzta leveleket és a szálas káposztát ízlés szerint átmoshatjuk (mi nem szoktuk, mert úgy szeretjük, ha minél savanyúbb az étel).
A káposzta leveleket a vastag erektől megtisztítjuk. Veszünk egy káposzta levelet, közepére helyezünk kb. 2 evőkanál tölteléket, majd felhajtjuk/összetekerjük és kis káposzta csomagokat készítünk belőle. A töltött káposztákat lábasba rakjuk, tetejére halmozzuk a szálas káposztát és felöntjük annyi vízzel, amennyi éppen ellepi. Közepes láng felett kb. 25 percig főzzük.
Közben rántást készítünk: egy kevés napraforgó olajon (1-2 evőkanál) megpirítjuk a lisztet, a tűzről levéve hozzáadjuk a füstölt paprikát, vízzel csomómentesre keverjük és ráöntjük a káposztára. Átforraljuk az egészet a rántással együtt kb. 15 perc alatt és már tálalhatjuk is szójajoghurttal és ropogós kovászos kenyérrel.
Tipp: a tölteléket készíthetjük barnarizzsel, quinoával vagy akár kölessel is.
Elkészítése rém egyszerű: maradék felvágottak, kolbászdarabok, sonka- és szalonnadarabok, tojás, hagyma, sajt, illetve bármi, ami maradék a hűtőben van. Fogunk egy (akár szikkadtab...
Elkészítési idő: 30 percA közepes krumplikat, lehetőleg egyforma méretűeket megmossuk, kefével lesikáljuk. Ezután minden krumpliszemet bevagdosunk keresztben kb 3/4-ed részig 2-3 milliméter vastag szelete...
Elkészítési idő: 60 percA burgonyát meghámozzuk, megmossuk, és 2 centis kockákra vágjuk, és annyi sós vízben, amennyi éppen ellepi, puhára főzzük. Amikor már majdnem megpuhult, hozzáadjuk a kelbimbót, és...
Elkészítési idő: