Este kezdem készíteni, egy elő tésztát csinálok:
200 g BL 80 liszt
130 g víz
4 g élesztő
Ezeket összekeverem, nem kell nagyon gyúrni, elég míg szépen összeáll a tészta. Egy tálba teszem, amit konyharuhával letakarok és éjszakára, 10-12 órára a konyha pulton hagyok. Mehet hűtőbe is, ott 12-14 óra kell neki, majd felhasználás előtt hagyom, hogy átvegye a szoba hőt.
Tészta:
az összes elő tészta
3,2 dl víz (kenyérsütőgéphez elég 2,8dl)
2 tk. só
2 ek. olaj
csipet aszkorbinsav
2 ek. burgonyapehely (elhagyható)
50 dkg BL 80 liszt
1 tk. cukor
1 dkg élesztő
A hozzávalókból tésztát dagasztok, egy kicsit lágyabbat, mint a kenyérnél. Kiolajozott kelesztő tálba teszem, hagyom duplájára kelni. Lisztezett felületre borítom, majd négy egyforma részre osztom. Megformázom a bagetteket, körbe lisztezem őket, hogy a sütőzacsi ne ragadjon rájuk, majd óvatosan belecsúsztatom a zacsiba. Egy tasakban két bagett fér el. Hagyom őket megint duplájára kelni, nekem kellett még egy óra ehhez. A sütőt előmelegítem 220 fokra. Óvatosan benyúlok a zacsikba, bevágom egy éles pengével a tésztákat, majd hagyom tovább kelni, míg a sütő melegszik. mielőtt beteszem, vizet permetezek a zacsiba és a száját óvatosan a bagettek alá hajtom.Kb. 20-25 percig sütöm, míg szép pirosak, fényesek lesznek. Kibontom a zacsiból, óvatosan, mert a gőz nagyon éget, majd rácsra teszem őket, kicsit lepermetezem hideg vízzel, majd hagyom, hogy kihűljenek.
1. Azt élesztőt az egy teáskanál cukorral elkevert langyos tejben felfuttatjuk. A hozzávalókból lágy tésztát gyúrunk vagy dagasztunk, melyet hagyunk nagyjából 50 perc alatt a duplá...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA csicseriborsólisztből és növényi tejből palacsintatésztaszerű masszát keverünk ki, majd sóval, borssal ízesítjük (fűszerekkel). A kenyeret belemártjuk, majd olajba kisütjük.
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA hozzávalókat robotgéppel jól összedolgozni. A végén bele egy marék darabos dió,és egy kis fej lila hagyma. Kelesztő tálba megkel, átgyúrom, bele a pataki tálba, lekenem vizes kéz...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű