10 dkg durva szemű tengeri só
10 dkg finom tengeri só
10 dkg liszt
1 db tojásfehérje
60 dkg csirkemell
só
frissen őrölt bors
néhány ág friss bazsalikom, petrezselyemzöld, oregánó, kakukkfű
4 ek olaj
1 db tojás
A vöröslencse-raguhoz:
40 dkg vörös lencse
1 l húsleves-alaplé
1 fej lila hagyma
0,5 olívaolaj
1 db kaliforniai paprika
1 db cukkini
só
bors
1 csokor petrezselyemzöld
A sótésztához keverjük össze a kétféle sót és a lisztet, a fehérjét és 1 dl vizet. Gyúrjuk össze, majd takarjuk le fóliával, és tegyük a hűtőbe 1 órára. A megtisztított húst vágjuk 4 részre, majd sózzuk, borsozzuk és hintsük meg a kakukkfű lecsipkedett leveleivel. Süssük az előkészített húsdarabokat mindkét oldalukon 1-1 percig a felforrósított olajon.
2.
A sótésztát nyújtsuk ki 1 cm vastagságúra, vágjuk 4 részre, rendezzük el rajta a megmaradt zöld fűszereket, tegyünk mindegyikre 1-1 db húst, majd hajtsuk rá a tésztát úgy, hogy az illesztés alulra kerüljön. Nyomjuk össze kissé, majd kenjük át a felvert tojással. Végül süssük 200 fokra előmelegített sütőben 25–30 percig.
3.
A lencsét főzzük puhára az alaplében, majd szűrjük le. Fonnyasszuk meg a finomra vágott lila hagymát a felforrósított olívaolajon, adjuk hozzá a felkockázott kaliforniai paprikát és cukkinit, és pirítsuk együtt néhány percig. Keverjük hozzá a lencsét, sózzuk és borsozzuk meg, majd keverjük bele a finomra vágott petrezselymet. Kínáljuk a ropogósra sült csirke mellé.
A csirke mellé, a sótészta alá tehetünk még egész fokhagymát, hagymát, gombát vagy akár az egész csirkeköret állhat vele sült kedvenc zöldségekből is.
A húst a hagymával,fokhagymával,és a borssal 2 liter enyhén sós vízben fedő alatt,lassú tűzön fél óráig főzzük.Hozzáadjuk a felaprózott zöldséget,és az egészet puhára főzzük.Kiemel...
Elkészítési idő: 1,5 óra Nehézség: Közepes
Végy 1 köralapú jénait és sugár (vagy átlós) irányban béleld ki szalonna csíkokkal. Ezt úgy tedd meg, hogy legyen annyi túllógó rész, hogy a végén ezt rá tudd hajtani a már megtölt...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű