menu

Családireceptkönyv.hu

Csokis croissant


Írta:

Nehézség: Közepes
print

Hozzávalók:


50 dkg graham liszt
20 dkg fehér búzaliszt (azért kell bele, hogy az állaga könnyebb legyen)
4-5 dl tej
3-4 evőkanál nyírfacukor vagy más természetes édesítőszer
1 kávéskanál só
5 dkg élesztő
2 dl olaj
vanília aroma
fahéj
citrom leve és héja

KRÉM

10 dkg olvasztott vaj
3 evőkanál holland kakaó (más kakaó is jó a lényeg, hogy ne cukrozott legyen)
5-6 evőkanál édesítő (nyírfacukor, ha bírod)
rum
fahéj
vanília aroma

Elkészítés:


A lisztet egy zárható tálban vagy konyharuhával lefedve kb. 15 percre 50 fokos sütőbe tesszük. Ezalatt a langyos tejben felfuttatjuk az élesztőt. Ha a liszt már kézmeleg a hozzávalókat jó alaposan összegyúrjuk. Egészen lágy tésztát kell kapnunk, ami ragad a kezünkhöz, különben kemény lesz miután megsült. 30-40 percig szoktam keleszteni, de úgyis látszik rajta, amikor már többszörösére nőtt. (A nyári kánikulában pillanatok alatt kinőtte a tálját). Annak függvényében, hogy kisebb vagy nagyobb süteményeket akarunk, 4 vagy 6 kis gombócba szedjük a tésztát, és pici olajjal kikent tálcára tesszük. Én 6 db-ot szoktam. Ismét kb. 30 perc kelesztés következik.

Tehát van fél óránk elkészíteni a krémet. Ha túl korán készíted el, a vaj megszilárdul benne és nem fogod tudni kenni.

Az olvasztott vajba még forrón elkezdjük belekeverni a kakaót, édesítőt, rumot, fahéjat, vaníliát. Ha már csomómentes, kezdhet hűlni.

Ha a gombócok (bucikák) már újra megkeltek, vékony kör alakú lapocskákat nyújtunk belőlük. Kb. 30-40 cm átmérőjűeket. A kinyújtott lapot megkenjük a massza 1/3-ad részével, és ráteszünk egy másik lapot. Ezt pár percig hagyjuk pihenni (így kevésbé fog kifolyni a krém tekerés közben). Ha van elég helyünk, elkészíthetjük addig a másik két adagot is. Mint a pizzát, 8 szeletre vágjuk mondjuk pizzavágóval, vagy éles késsel. A szélesebbik végénél fogva egyesével feltekerjük.

A tetejét tojással megkenhetjük, ettől szép fényes lesz. 24 db készül ebből az adagból.

Trükkök, tippek, praktikák:


1 db süti (8 dkg) kb. 23 g szénhidrátot tartalmaz.

Csokis croissant

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept tipusa:


Péksütik,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Kifli kelesztés nélkül
Kifli kelesztés nélkül

1 dl tejben felfuttatjuk az élesztőt. a sót, az olvasztott vajat a felfuttatott élesztőt és a maradék tejet összekeverjük, kidagasztjuk. (lehet kell pótolni a lisztet) két gombócot...

Elkészítési idő: 2 ó
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Gyors kovászos kenyér
Gyors kovászos kenyér

kétszer 40 percig kelesztem, a második végénél begyújtottam a sütőt.. 250 fokra tettem..megformázom a veknit…én úgy szoktam, hogy kilapogatom..jobbról behajtom a közepéig majd balr...

Elkészítési idő:
Nehézség: Nehéz
share
Avatar
Írta: Kriszta
Schreck zsemle
Schreck zsemle

Mérjük ki a hozzávalókat. A kétféle lisztet, az utifűmaghéjat, a sütőport és a szódabikarbónát. Keverjük össze egy tálban. Én a sajtot aprítóban össze aprítottam, a reszelés helyet...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: Veres Gabi
Hagyományos német parasztkenyér
Hagyományos német parasztkenyér

42.5 g friss élesztő 9.5 dl meleg víz 2 evőkanál cukor 4 csésze búzaliszt 8 csésze fehér rozsliszt 4 csésze búzaliszt 2 evőkanál só 1 teáskanál cukor 2 csésze meleg...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció assignment_ind Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk