Családireceptkönyv.hu

Karácsony 🎄

Csirke mell őzgerinc formában sütve


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


Hozzávalók: 80 dkg csirkemell, 20 dkg bacon szalonna, 15 dkg reszelt sajt, só, bors, petrezselyem ízlés szerint, 4 evőkanál tejföl, 3 evőkanál liszt, 2 tojás

Elkészítés :

A húst vágjuk apró kockára, sózzuk, borsozzuk, és hagyjuk állni egy kicsit. 3 evőkanál tejfölt, a tojásokkal, liszttel, a sóval, a borssal, a petrezselyemmel, 10 dkg reszelt sajttal masszává keverjük. A felkockázott húst adjuk hozzá a sajtos-tejfölös masszához adjuk.

( Ha a húst rendesen előre besóztuk, és hagytuk állni is akkor a masszába már ne igen tegyünk sót )

Az őzgerincformát kivajazzuk, megszórjuk zsemlemorzsával és kibéleljük szalonnával úgy, hogy a szélei kilógjanak a formából. A húsos masszát kanalazzuk a formába és hajtsuk rá a lelógó szalonnát. Hosszában a tetejére is tegyünk szalonnacsíkokat, kenjük meg a maradék egy evőkanál tejföllel, majd szórjuk meg a maradék 5 dkg reszelt sajttal.

Előmelegített sütőben, 170 fokon, kb. 40 perc alatt süssük készre. Egy sütőpapíros tepsire helyezve süssük, hogy az esetlegesen kifolyó szaft ne folyjon a sütőbe. Amikor megsült késsel a széleit "mozgassuk" meg, és így könnyebben kifordítható a formából a sütőpapíros tepsire. Egy kis szín eléréséig pirítsuk a szalonnát a tetején.

Az őzgerincforma mérete : 32 cm hosszúságú és 11 cm széles. A leírt mennyiség ehhez a formához tökéletes.

Csirke mell őzgerinc formában sütve

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Szárnyas Ételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar
Írta: Kriszta
Szecsuáni gombás csirkemell
Szecsuáni gombás csirkemell

A csirkemellet megmossuk, szárazra töröljük, majd kisebb kockákra felvágjuk. A gombát ízlés szerint felszeleteljük. Az újhagymát felvágjuk, a fokhagymát felaprítjuk. A zöldborsót m...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: Zsuzsanna
Sütőben sült csirkecomb
Sütőben sült csirkecomb

1. A csirkecombokat megtisztítjuk, leitatjuk róla a nedvességet, majd bedörzsöljük a sóval. 2. A 4 ek vajat egy tálkában megolvasztjuk, elkeverjük benne a pirospaprikát, a rozmari...

Elkészítési idő: 75 perc
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Kínai szezámmagos csirke
Kínai szezámmagos csirke

A húst felkockázzuk. Egy tálba beletesszük a hozzávalókat (liszt, keményítő, só, tojás, olaj, sütőpor, víz), és sűrű masszát készítünk. Beleforgatjuk a husit. Elkészítjük a mázat...

Elkészítési idő: 50 perc
Nehézség: Könnyű
share
Csirkemáj - Baconbe göngyölt csirkemáj
Csirkemáj - Baconbe göngyölt csirkemáj

1. A csirkemájakat fűszerezzük majoránnával, sóval, majd mindegyiket vékony baconszeletekbe tekerjük, és fogvájóval átszúrjuk. 2. Egy tűzálló tálba tesszük, és meleg sütőben 180...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk