Tészta: 500 g spagetti tészta 2 csipet só 5 dkg vaj
Szósz: 20 dkg sonka (legjobb a házi, vékonyan felszelve) 1 ek. olívaolaj 200 g tejföl 200 ml főzőtejszín 1 leveskocka 5 gerezd fokhagyma ½ csokor petrezselyem 1 csipet fehérbors
A tészta főzéséhez kb. 3 liter vizet felforral a sóval és a vajjal, majd a csomagoláson való módon megfőzzük és(…)leszűrjük.
Egy serpenyőbe olajat öntünk, majd a kisebb darabokra tépkedett sonkaszeleteket 1-2 percig pirítjuk, majd hozzáadjuk az apróra vágott fokhagymát. Pár percig együtt pirítjuk és a felöntjük a tejszínnel és a tejföllel, majd belemorzsoljuk a leveskockát és borssal ízesítjük. Só nem is kell hozzá, mert a sonak elég sós. 3-4 percig fedő alatt kis lángon főzzük, majd az vége felé az apróra vágott petrezselymet is rászórjuk.
Összeforgatjuk a megfőzött tésztával és ennek a tetetjét még vágott petrezselyemmel díszíthetjük.
A burgonyákat héjában megfőzzük, majd héjukat lehúzzuk. Ha már nem forrók burgonyanyomóval összetörjük, és hagyjuk teljesen kihűlni. (Ezt lehet előző este is elkészíteni, hogy telj...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Elkészítése: Először a golyókat állítjuk össze. A darált húst egy tálba rakjuk és hozzáadjuk a tojást, a fűszereket, a zsemlemorzsát. Jól összedolgozzuk és egész apró golyókat for...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Puhára főzzük a zöldségeket, illetve a tésztát is kifőzzük sós vízben, majd leszűrjük őket. Kikeverjük a tejfölt, majonézt, és karikázott virslit, főtt zöldségeket halmozunk bel...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű