2 összmarék virág, (ez a két markunk összetéve), 1 liter víz, fél citrom, 1 kg cukor
A virágokat leszedjük, ezzel kezdjük, arra azért figyeljünk, hogy ne út mellől szedjük. Meg lehet mosni van ahol azt írják, én nem tettem, mert hogy van ahol kifejezetten nem ajánlják, mert aki megmossa, lemossa róla a virágport is. Tehát én nem mostam meg meghagytuk a virágport rajtuk. Leszedés után essünk is neki, mert a virágok 1,5-2 óra elteltével becsukódnak. Ezzel nincs gond, ha levágjuk a zöld részt. Ugyanis van ahol azt írja vágjuk le, én készítettem így is, hogy levágtam és úgyis, hogy nem tettem. Az eredmény ugyanaz, nagyon finom és semmi keserű íz. A keserű az a szárában van neki, na nálunk az nem került bele, a virágokat a fej alatt tépkedtük le.
Szóval a virágokat a vízzel egy edénybe tesszük és kis lángon egészen amíg elkezd bugyogni főzzük. Ne forraljuk! Majd levesszük a tűzről és lefedve reggelig pihenni hagyjuk.Az első adagnál így tettem, a másodiknál nem pihentettem hanem azonnal folytattam, az eredmény szemre és ízre ugyanaz lett.
Szóval ha pihent vagy nem a következő a folyamat. A főzetet leszűrjük sűrű szitán, én egy textil pelenkán tettem, és a virágokból is jól kinyomkodjuk a levet. Hozzáadjuk a cukrot, a karikára vágott citromot,és ezt így főzzük.Szépen lassan kis lángon, nem forralva,sürüre főzzük,ha úgy gondoljuk már jó lesz akkor üvegekbe töltjük, és dunsztba (takaróba téve) hagyjuk kihűlni.
A céklát nyersen meghámoztam kis kockákra vágtam és annyi vizet tettem rá, hogy ellepje. Sót cukrot tettem hozzá, a szegfűszeget fahéjat teatojásba tettem és úgy bele. Fedő alatt m...
Elkészítési idő:A birsalmákat jól meg kell mosni, a felületén lévő szőröket ledörzsölni. Négybe vágni, kiszedni a magházat és az esetleges rossz részeket. Héjastól kell feltenni annyi vízzel főni,...
Elkészítési idő: adA megtisztított epreket mossuk meg jól, majd csepegtessük le egy szűrőedényben. Ha nagyok vágjuk kisebb darabokra, majd tegyük egy lábasba, szórjuk rá a befőző-cukrot, tegyük hozzá...
Elkészítési idő:Készíthetünk Édes Erős Pistát is azok kedvéért, Akik NEM kedvelik a Csípős IZT, de tudjuk, hogy mindenképpen a Csípős Az igazi. Vagy keverhetjük az, AZ édes paprikához adjunk EGY-K...
Elkészítési idő: