4 db szép csirkecomb, 3 fej vöröshagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, 3 evőkanál olaj, 1 evőkanál citromlé, kevés liszt, tojás, zsemlemorzsa a bundázáshoz, só és törött fekete bors ízlés szerint.
A vöröshagymát megtisztítjuk, egyet megreszelünk, a másik kettőt karikákra vágjuk. A reszelt hagymát összekeverjük a finomra aprított petrezselyemmel, az olajjal, a citromlével, a borssal és a sóval, majd a forgóknál kettévágott és bőrétől megfosztott combdarabokat a hagymás krémmel vastagon bekenjük. Legalább 2 órán keresztül, letakarva érleljük a hűtőszekrényben. Akár előző nap is be lehet pácolni. Az étel készítése előtt a húsdarabokat amúgy "maszatosan" lisztbe, felvert tojásba és zsemlemorzsába mártjuk, majd szép pirosra megsütjük (8-10 perc). A hagymakarikákat ugyancsak belisztezzük, és az olajban ropogósra sütjük, majd leszűrve rátesszük a megsült combdarabokra. Salátával és burgonyapürével vagy párolt rizzsel tálaljuk. Hidegen is nagyon finom, akkor hagymakarikák nélkül, majonézes mártással kínáljuk.
A zöldségféléket feldaraboljuk, kevés vajon vagy olajon megpároljuk. A csirkemell szeleteket kiklopfoljuk, sózzuk. Tojást a joghurttal, sóval és a borssal felverjük, belekeverjü...
Elkészítési idő: 75 percA csirkemellet felszeleteljük, sózzuk, borsozzuk. Lisztbe forgatjuk. Egy serpenyőben felolvasztjuk a libazsírt és a csirkemellek mindkét oldalát hirtelen pirosra sütjük, majd kiv...
Elkészítési idő: 100 percA csirkemellfilét megtisztítjuk és felkockázzuk. Jól összekeverjük a gyömbérporral és állni hagyjuk kb.1/2 órát. Egy serpenyőben pici olajon megpirítjuk a húst, sózzuk és hozzáadj...
Elkészítési idő: 1 óra