1 kg burgonya, 4 dl tejföl, 3 dkg élesztő, 30 dkg liszt, csipetnyi só, 30 dkg kristálycukor, 4 egész tojás, 15 dkg margarin, 70 dkg tehéntúró.
A tepsi kikenéséhez margarin, a szórásához liszt.
Tetejére őrölt fahéj, és apróra vágott (vagy szárított) kapor.
A burgonyát héjában megfőzzük. Közben fél dl tejfölbe belemorzsoljuk az élesztőt, 1 evőkanál lisztet szórunk rá, és hagyjuk megkelni. A többi lisztbe csipetnyi sót, 1 evőkanál kristálycukrot, 2 egész tojást, margarint teszünk, és összemorzsoljuk. Hozzáöntjük a kovászt, összegyúrjuk, és lisztezett gyúródeszkán cipót alakítunk belőle. Konyharuhával letakarva pihentetjük.
A megfőtt burgonyát megtisztítjuk, és áttörjük. Összekeverjük a túróval, a megmaradt 3,5 deci tejföllel, 2 egész tojással, és a cukorral. A sütő tepsit kivajazzuk, liszttel megszórjuk. A megpihent tésztát elnyújtjuk, majd a tepsi alját és oldalát kibéleljük vele. Ráöntjük a krumplis-túrós tölteléket. Elegyengetjük. Egyik felét őrölt fahéjjal, a másikat kaporral megszórjuk. Előmelegített sütőben megsütjük.
egy tepsihez
A tojások fehérjét kemény habbá verjük, hozzáadjuk a cukrot , azzal is egy kicsit verjük.Végül a tojások sárgáját keverjük bele.A sütőport és a kakaót elkeverjük a liszttel és faka...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: KönnyűElkészítése: Elkészítés: A 1 dl langyos tejben kevés liszttel és egy csipet cukorral az élesztőt felfuttatjuk. Liszthez hozzá adjuk a felfuttatott élesztőt (kovászt), majd...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA pudingot a tasakon lévő utasításnak megfelelően megfőzzük, és beletesszük a rumaromát, a vaníliás cukrot, cukrot és egy kevés citromlevet. A tészta hozzávalóit jól kikeverjük....
Elkészítési idő: 20 perc Nehézség: KönnyűElkészítés A darált háztartási kekszet és a diót összekeverjük a sárgabaracklekvárral. Golyókat formázunk belőle, majd fél órára a hűtőbe tesszük. Az étcsokit felolv...
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: Könnyű