2 db tojás, 1 ek tej, só, bors, 4 szelet (15 dkg-osak) borjúcomb, 10 dkg liszt, 10 dkg zsemlemorzsa, 10 dkg vaj
A tojásokat habosrakeverjük a tejjel, továbbá egy kevés sóval és borssal. A hússzeleteket megmossuk, szárazratöröljük, és kiklopfoljuk.Megforgatjuk őket a lisztben, a tojásban, végül pedig a zsemlemorzsában.
Serpenyőben felforrósítjuk a vajat, ésoldalanként 3 percigsütjük rajta a hússzeleteket. Azonnal tálaljuk. Burgonyasaláta illik hozzá. Petrezselyemlevelekkel díszíthetjük.
Tipp:
A panírozás után megmaradt tojást és zsemlemorzsát alaposan keverjük össze, formázzunk belőle kis lapos pogácsákat, majd süssük azokat aranyszínűre forró olajban.
A húst megmossuk és felkockázzuk, majd átkenjük a sóval és a borssal, zúzott fokhagymával, ráöntjük a citromlét és fél órán át állni hagyjuk. Közben az olajat felforrósítjuk és bel...
Elkészítési idő:A hagymát kockára vágjuk, nem kell túl apróra, a répát pedig nagyon karikákra. Olajon lepirítjuk ezeket és kivesszük a serpenyőből. Utána a csíkokra vágott szalonnát pirítjuk, szin...
Elkészítési idő: 250 perc5 centi vastagságúra szeletelt lábszárakat vásároljunk. A tisztított lábszárakat először forró serpenyőben az olívaolajon, mindkét oldalukon megpirítjuk. Ez után tepsibe helyezzü...
Elkészítési idő: