•Raguhoz:
• 30 dkg darált marhahús
• 20 dkg csirkemáj
• 5 dkg füstölt szalonna
• 20 dkg zöldborsó
• 1 kisebb fej vöröshagyma
• 1 dl vörösbor
• 1 evőkanál paradicsompüré
• 3 evőkanál olaj
• ízlés szerint szerecsendió
• ízlés szerint só
• ízlés szerint bors
•Rizshez:
• 50 dkg rizs
• ½ fej vöröshagyma
• 1 dl száraz fehérbor
• 3 dkg zsemlemorzsa
• 5 dkg reszelt parmezán sajt
• 5 dkg vaj
• 10 dl húsleves
• A hagymát megtisztítjuk és finomra vágjuk. A szalonnát és csirkemájat nagyobb kockára daraboljuk. A szalonnát egy megfelelő nagyságú serpenyőben megizzasztjuk, és a vöröshagymával együtt aranysárgára pirítjuk. Ezután hozzáadjuk a darált marhahúst és gyors keveréssel tovább pirítjuk.
• Amikor a hús elvesztette a színét, beleöntjük a vörösbort, kevés vizet és sóval, őrölt borssal, szerecsendióval ízesítjük. Tovább főzzük és amikor a hús alól kezd elpárologni a lé, ráöntjük a 0,5 dl vízzel felhígított paradicsompürét. (Készíthetjük friss paradicsommal is, ekkor két nagy érett paradicsomot meghámozva és kockára vágva adjunk a húshoz.) Egy órán át zárt lapon forraljuk, időnként egy kis vizet öntsünk alá.
• A májat hozzákeverjük és kb. 3 percig együtt forraljuk. Ezután belekeverjük a zöldborsót – és ha kell – kevés vizet. Melegen, lehetőleg vízfürdőben tartsuk a további készítésig.
• A rizs elkészítése:
• megtisztítjuk és finomra vágjuk a vöröshagymát, 5 dkg vajon sárgára pirítjuk, hozzáadjuk a rizst, néhány percig folyamatosan keverjük, amíg a rizs üveges lesz. Hozzáöntjük a fehérbort és amikor a bort – állandó keverés mellett – a rizs már felvette, felöntjük az 1 liter húslevessel. (A leves mennyisége a rizs minőségétől függ, lehetséges, hogy a rizs csak kevesebb levest bír el.)
• Amikor a rizs félig puha, levesszük a tűzről és hozzákeverjük a reszelt sajtot. A formát jól kikenjük vajjal, megszórjuk zsemlemorzsával, a rizs felét betöltjük a formába. A ragu kis részét félretesszük, a többit ráterítjük a rizsre és kanállal egyenletesen eldolgozzuk, majd a rizs másik felével lefedjük.
• A sütőt mérsékelt hőre melegítjük és betesszük a formát. Addig sütjük, míg a teteje aranysárga színű lesz. A sütőből kivéve néhány percig pihentetjük. Ezután egy kerek tálra borítjuk, közepébe helyezzük a maradék ragut. Salátalevéllel, paradicsomszeletekkel díszítve adjuk asztalra.
A „Timballo” ünnepélyes jellegű étel, elkészítési ideje elég hosszú, a rizs sütéséhez nagyobb középső lyukkal ellátott kuglófforma kell.
A sütés előtt 30 perccel vegyük ki a húst a hűtőből. Az alaplevet, a mustárt, a Worcestershire-szószt és a paradicsomot keverjük össze. Tegyük félre. A hagymát hámozzuk meg, vág...
Elkészítési idő: Nehézség: KözepesA hortobágyi: 0,5 kg darált hús, 1 sűrített paradicsompüré... Sima pörkölt, hagyma olajon fonnyasztva, bele a darált húst, a paradicsompürével, plusz bors, majoranna, só, amikor me...
Elkészítési idő: Nehézség: KözepesA fokhagymát megtisztítjuk, és áttörjük. Egy nagyobb lábas alját kizsírozzuk, majd megrakjuk szalonna darabokkal és bőrkével. A húst felszeleteljük, az inas részeket bevágjuk. Mi...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű--A hússzeleteket kissé kiklopfolom, sózom, borsozom, liszttel megszórom, és kevés olajon mindkét oldalát pirosra sütöm. --A szeleteket kiveszem, és a visszamaradt olajban megpirí...
Elkészítési idő: 1ora Nehézség: Könnyű