Családireceptkönyv.hu

Szegedi halászlé


Írta:

Nehézség: Közepes
print

Hozzávalók:


60 dg tisztított ponty, 60 dkg tisztított harcsa, 40 dkg vöröshagyma, 1 dkg fokhagyma, 1-2 db hegyes erős paprika, 2 dkg só, 4 dkg szegedi fűszerpaprika.

Elkészítés:


A megtisztított halakat filézzük ki, és a csontokból, fejekből a fél főre vágott vöröshagymával, sóval, borssal, fokhagymával, a tetejére szórt őrölt pirospaprikával és fejenként egy liter vízzel öntsük fel és főzzük legalább 2 – 2,5 órán keresztül. A megmaradt halfiléket irdaljuk be, daraboljuk kockára, szórjuk, meg kevés sóval és felhasználásig tegyük hűtőbe. Ha az alaplevünk elkészült, akkor paszírozzuk át egy tésztaszűrőn, fakanállal vagy egy húsverő kalapáccsal mozgatva a szűrőben a kimert halcsontokat. Erre azért van szükség, hogy a halcsontról lejöjjön a husi, és ez fogja tartalmassá tenni az alaplevünket. Ha megvagyunk az alaplével akkor forraljuk fel és tegyük bele a már előkészített halkockákat és főzzük 10 percig. Amennyiben volt belsőség a halakban akkor azt most adjuk hozzá, főzzük még 10 percet, kóstoljuk meg, és ha szükséges ízesítsünk még rá, és tegyünk bele ízlés szerint hegyes erős paprikát, vagy tálaljuk mellé.

Szegedi halászlé

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Halételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar
Írta: Cskbm naka
Tonhal alapú "szénhidrátmentes" pizza szelet
Tonhal alapú "szénhidrátmentes" pizza szelet

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Fűszeres hal
Fűszeres hal

A halat befűszerezzük, majd a kiolajozott tepsire rakjuk. Minden szelet tetejére hagymát(pórékarika), és vajszeleteket teszünk,majd megsütjük.

Elkészítési idő: 40 perc
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Citromos nyelhal
Citromos nyelhal

A citromlével lecsepegtetett halat sózzuk, borsozzuk, majd a szétnyomott fokhagymával dörzsöljük be, hintsük meg a frissen aprított kaporral, lefedve egy órát pihentetjük. A zöldci...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk