Káposzta saláta
A káposztához
• 2 kg fejes káposzta
• 2 evőkanál só
Az öntethez
• 1 L víz
• 2 evőkanál ételecet (20%-os)
• 2 evőkanál kristálycukor
• 1 kávéskanál köménymag (őrölt)
A bekeveréshez
• 2 közepes fej vöröshagyma
A káposzta külső leveleit eltávolítjuk, negyedekbe vágjuk, majd egyesével legyaluljuk. Én uborkagyalun szoktam.
Besózzuk, és hagyjuk picit állni, míg összeesik kicsit.
A hagymákat megpucoljuk, félbe vágjuk és szintén az uborkagyaluval leszeleteljük.
Elkészítjük az ecetes öntetet. Igazából erre nincs pontos recept, én is közben kóstolom, sőt a család is belekontárkodik. De így lesz olyan az íze, ahogy mindenki szereti. Egy tálba hideg vizet teszünk, adunk hozzá 1-2 evőkanál ecetet, érdemes kicsivel kezdeni, és inkább még hozzáadni kóstolgatás közben. Adunk hozzá 1-2 evőkanál cukrot, 1 kávéskanálnyi őrölt köményt, elkeverjük. Közben kóstolgassuk.
A káposzta ekkorra kicsit levet engedett a sótól, ezért jól kinyomkodjuk a levét. Ha megfelelő az öntet íze, akkor mehet hozzá a káposzta, amit jól kinyomkodtunk, és a szálasra vágott hagyma is.
Összekeverjük, hűtőben tartjuk legalább 1-2 órát, hogy jól összeérjenek az ízek.
Kész is a finom káposztasaláta.
Приготовление: 1. Отварить морковь до готовности, почистить. 2. Мелко нарезать куриное филе. 3. Пожарить филе на растительном масле (около 10 минут), посолить. 4. Натереть морк...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A húst felkockázzuk, majd kevés olajon megpirítjuk és hozzáadjuk a megtisztított, felszeletelt gombát is. Fűszerezzük és készre pirítjuk. Ezt követően lecsöpögtetjük és egy tálba t...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A káposztát és a répát egy tálba tesszük, hozzákeverjük a hagymát is. A többi hozzávalót egy kis edénybe öntjük és jól összekeverjük, majd ráöntjük a zöldségekre és jól összedolgoz...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű